Koronavírus: durván terjed a szomszédban

Románia bizonyos térségeiben exponenciálisan növekszik a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma, ezért az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) újabb regionális korlátozások bevezetéséről döntött a járvány megfékezése, valamint az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás csökkentése érdekében.

Koronavírus: Romániában kiemelkedően sok a haláleset - kattintson a részletekért!

A megyék szintjén, illetve a fővárosban alakult járványügyi operatív törzsek regionális szinten kötelezővé tehetik - a felnőttek és öt évet betöltött gyerekek számára - a védőmaszkok viselését a kültéri nyilvános helyeken, ahol nagyobb tömegek gyűlhetnek össze. Elrendelhetik az étel- és italértékesítés, illetve a fogyasztás szüneteltetését 23 és 6 óra között a kerthelyiségekben vagy más vendéglátóhelyeken. A vendéglátóhelyek pedig nappal sem fogadhatnak több vendéget, mint ahány ülőhellyel rendelkeznek, valamint biztosítaniuk kell az asztalok és a vendégek közötti távolságot. A határozat pedig azt is külön leszögezi, hogy - a fizikai kontaktusok, ezzel pedig a koronavírus átadásának elkerülése érdekében - tilos lesz a tánc. A strandokon, illetve tengerparton csak a házastársak, illetve a gyerekek és az őket felügyelő szülők, nagyszülők tartózkodhatnak két méternél közelebb egymáshoz. A korlátozások bevezetésének idejéről minden térségben az illetékes operatív törzs dönt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Európa, koronavírus szomszéd, koronavírus járványhelyzet, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma,
Nem túl fényes a helyzet a környező országokban. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Sok turista megszegi a szabályokat

Romániában egyébként már eddig is kötelező volt a védőmaszk viselése minden zárt nyilvános térben - tehát a tömegközlekedési eszközökön, a munkahelyeken és az üzletekben -, illetve a strandokon is kétméteres távolságot kell tartaniuk a nem egy háztartásban élőknek. A Fekete-tenger partját ellepő nyaralók azonban nem tartják be ezeket az előírásokat, ezért nappal a strandokon, éjszaka pedig a szabadtéri szórakozóhelyeken hatalmas tömegek gyűlnek össze.

Kedden - elsőként Románia megyéi közül - a fertőzési góccá vált Arges megyében az országos szabályoknál is szigorúbb óvintézkedéseket vezetett be a megyei operatív törzs. Kültéren is kötelezővé tették a védőmaszk viselését mindenütt, ahol kettőnél több ember tartózkodik, és immár a magánrendezvényeknek is véget kell vetni hétköznap legkésőbb 22, hétvégén pedig 23 óráig. A megyében egyébként már múlt héten betiltották a vásárokat és bezártak a strandok az új típusú koronavírus terjedése miatt. Csütörtöktől kötelező lesz a maszk viselése a nyílt köztereken az Argessel - és a fővárossal - szomszédos Dambovita megyében is, a bolti és piaci eladóknak pedig kesztyűt is kell viselniük.

Ismét nőtt az esetszám Ausztriában

Ismét növekedett a fertőzöttek száma Ausztriában. Az elmúlt 24 órában csaknem 120 új koronavírusos beteget diagnosztizáltak - a legtöbbet Bécsben (36 fő) és Felső-Ausztriában (30 fő). A felső-ausztriai Salzkammergutban, a Wolfgang-tónál kialakult fertőzési gócpontban 62-re nőtt azok száma, akiknek pozitív lett a koronavírustesztje. Az első osztályú Rapid Wien labdarúgó-csapat egyik játékosa is megfertőződött koronavírussal. Az osztrákok eddig összesen 20850 megbetegedésről és 716 halálesetről számoltak be a járvány kezdete óta.

Szerbiában nem akarnak újabb korlátozást

Nem kell újabb korlátozó intézkedésekre számítani Szerbiában, ám ahhoz, hogy az állam ne szóljon bele az emberek életébe, arra van szükség, hogy mindenki betartsa az elővigyázatossági intézkedéseket , hordjon maszkot, és tartson kétméteres távolságot a többiektől - figyelmeztetett Predrag Kon, az ország vezető járványügyi szakértője, aki egyben a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja. Az ország egyébként eddig 24520 igazolt fertőzöttet és 551 elhunytat jelentett.

Több mint ezer új eset Ukrajnában

Továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában. Megint ezer fölé emelkedett az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma, így az igazolt betegek száma már meghaladta a 69 ezret, miközben 1683-an bele is haltak a COVID-19 szövődményeibe. A gyógyultak száma elérte a 38500-at, így jelenleg csaknem 28900 aktív fertőzöttről tudnak az országban.

A legtöbb új beteget ismét az ország két legfertőzöttebb területéről jelentették, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből 149-et, a fővárosból, Kijevből 132-et, továbbá Ivano-Frankivszk megyéből 118-at. Az egészségügyi miniszter, Makszim Sztepanov tájékoztatása szerint tegnap 230 COVID-beteget kellett kórházba szállítani. Aggasztónak nevezte, hogy egyre nő a kórházi ellátásra szoruló betegek száma. Az egészségügyi dolgozók közül pedig újabb 74 betegedett meg, így körükben már a 8500-at is meghaladta a járvány kitörése óta megfertőződöttek száma.

További számok a szomszédból

A legfrissebb adatok szerint Horvátországban már 4923 igazolt fertőzöttről és 140 áldozatról, míg Szlovákiában 2245 betegről és 28 halottról tudnak. Szlovéniában pedig 2115 embert fertőzött meg és 117 életet követelt szerdáig az új típusú koronavírus.

Szomorú látni, mit hoz ki a koronavírusól való rettegés az emberekből. Egy amerikai nő például paprikaspray-vel támadt egy párra, mert nem volt rajtuk maszk. A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!