Koronavírus: állítják, hatásos lehet két gyógyszer

Ausztrál orvosok nem új szerekkel kísérleteztek, hanem két, már jó ideje kapható gyógyszer hatását vizsgálták COVID-19 betegeken. Az eredmények pedig minden esetben azt mutatták, hogy képesek elpusztítani az új koronavírust.

Ahogy a Házipatika.com-on is olvashatta , kínai kutatók már január végén rájöttek, hogy egyes HIV-gyógyszerek alkalmasak lehetnek a koronavírus-fertőzés kezelésére is. Ausztrál kutatók az elmúlt hetekben eme elmélet mentén teszteket folytattak, és most úgy tűnik - beszámolójuk alapján legalábbis -, hogy megtalálták a COVID-19 egyik lehetséges gyógymódját.

Így erősítsük az immunrendszerünket Vírusjárványok, így a mostani koronavírus-járvány idején is rendkívül fontos, hogy immunrendszerünk megfelelően működjön. Mit tehetünk ennek érdekében? A témával kapcsolatos legalapvetőbb információkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága foglalta össze. Részletek itt .

David Paterson, a Queenslandi Egyetem professzora azt nyilatkozta a news.com.au hírportálnak, hogy egy HIV kezelésére használt és egy malária elleni szert vizsgáltak, előbbit pedig már ausztrál pácienseken is tesztelték. Az eredmények mind pozitívak voltak, a HIV-gyógyszer hatására csökkent a betegek szervezetében a koronavírusok száma, majd teljesen el is tűnt, és a páciensek felépültek a fertőzésből.

A kísérleti terápiára végére a betegek szervezetében nem maradt kimutatható koronavírus. Fotó: Getty Images
A kísérleti terápiára végére a betegek szervezetében nem maradt kimutatható koronavírus. Fotó: Getty Images

Ám ez még nem jelenti azt, hogy széles körben alkalmazni lehetne ezt a gyógyszert a koronavírusos betegek kezelésére. A következő lépés egy átfogó, klinikai teszt lesz 50 kórház részvételével, az orvoscsapat ezt szeretné minél előbb megkezdeni. Mint David Paterson elmondta, azt fogják vizsgálni, hogy a két gyógyszer közül melyik hatásosabb, vagy esetleg a kettő kombinációja jelenti az igazi fegyvert a koronavírus-fertőzés ellen.

A szakember kifejtette azt is, tudja, mennyire türelmetlenek az emberek, ha a koronavírusról van szó, de hangsúlyozta, hogy még hetek, hónapok szükségesek ahhoz, hogy elegendő információt gyűjtsenek a kísérletekből.

A világ több országában kezd eldurvulni a koronavírus-járvány miatt kialakult pánikvásárlás. Az nlc.hu cikkében egy igazán megdöbbentő esetről olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!