Koronavírus: a vártnál később nyitnak az iskolák

A koronavírus-járvány harmadik hulláma dinamikusan robbant be Magyarországra, ezért elkerülhetetlen volt az újabb szigorítás. A számok romlása miatt azonban a korábban véltnél tovább lesznek érvényben a korlátozások.

Koronavírus: "gyakorlatilag nincs esély a felszámolására" - kattintson!

A szerdai kormányülésen született döntésekről szokás szerint Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be a csütörtöki kormányinfón. A koronavírus-járvány okozta helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a harmadik hullámnak nincs vége, a helyzet Magyarországon is rossz. Tegnap ráadásul újabb negatív rekordot állítottunk fel, egy nap alatt ugyanis 272-en hunytak el a fertőzéssel összefüggésben.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
Mégsem térhetnek vissza a gyerekek az intézményekbe húsvét után. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Mi lesz az iskolákkal, óvodákkal?

A korábbi döntés értelmében az már biztos volt, hogy április 7-éig biztosan zárva tartanak az iskolák és az óvodák. Az új bejelentés szerint azonban a koronavírus -helyzet súlyosbodása miatt későbbre tolódik a nyitás időpontja. "Amennyiben eléri a 2,5 milliót a beoltottak száma, akkor egy héten belül megnyitjuk az oktatási intézményeket, a középiskolákat és az óvodákat is" - jelentette be Gulyás Gergely. Elmondása szerint úgy számolnak, hogy ez legkorábban április 12-én vagy 19-én történhet meg. A nyitás előtt a tanárokat és az óvónőket is beoltanák - fűzte hozzá.

Mi a helyzet a vakcinákkal?

A miniszter leszögezte, hogy a koronavírus -járvány megállítására egyetlen megoldás létezik, mégpedig a védőoltás. Ismertetése szerint áprilisban minden korábbinál több vakcina érkezik az országba, ezért jelentősen felpöröghet az oltási program. Számításaik szerint pedig május végéig már mindenkit be tudnak oltani, aki kéri a védőoltást, legalább az első adaggal.

Koronavírus: duplán mutálódott variáns bukkant fel - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!