Koronavírus: a franciák találhattak egy hatékony szert

Az új gyógyszerrel végzett kezelés jelentősen lecsökkentette az lélegeztetőgépre szorulók és az elhunytak arányát.

Az immunrendszer válaszreakcióit befolyásoló tocilizumab nevű gyógyszer hatékonynak bizonyult a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek esetében egy egyelőre még nem publikált francia tanulmány szerint, amelynek eredményeit a párizsi közkórházak igazgatósága (AP-HP) ugyanakkor "közegészségügyi megfontolásokból" nyilvánosságra hozta, miután az egész világot érinti a járvány. Az eredményeket a francia egészségügyi hatóságokhoz, valamint az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) is eljuttatták.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
A tocilizumabbal végzett kezelés jelentősen lecsökkentette az lélegeztetőgépre szorulók és az elhunytak arányát. Fotó: illusztráció, Elyxandro Cegarra/Getty Images

A tocilizumabbal végzett kezelés jelentősen lecsökkentette az lélegeztetőgépre szorulók és az elhunytak arányát azokhoz képest, aki a hagyományos kezelést kapták - közölték a párizsi szakemberek. Azt is jelezték, hogy az első komparatív kísérletről van szó, amely bebizonyította a kezelés klinikai hatékonyságát a súlyos gyulladásban szenvedő COVID-19 betegek esetében. A Roche gyógyszergyár által forgalmazott tocilizumabot eredetileg artritiszes betegek kezelésére használjak. A szer az immunrendszer válaszreakcióit befolyásolja, gátolja az immunrendszer működéséért felelős egyik fehérje receptorát. Sok COVID-19 beteg olyan eltúlzott immunválasz ( citokinvihar ) miatt hal meg, amely a beteg szerveit, elsősorban a tüdőt, a szívet és a vesét fenyegeti. A tocilizumab a remények szerint ilyen immungátló szer lehet a Covid-19 súlyosabb eseteiben.

Koronavírus: egy plazmadonor ennyi betegen segíthet Egy donortól mintegy 600 milliliternyi plazmát nyernek, amelyet az OVSZ Karolina úti intézményében fél órán belül feldolgoznak, speciális készítmény lesz belőle. Különböző beavatkozásokat végeznek rajta, hogy a legveszélyeztetettebb betegcsoportnak is be tudják adni, és ennek köszönhetően a készítmény már egy nap múlva beadható a következő betegnek. Kattintson a részletekért.

Tizenhárom kórházban kísérleteztek vele

A klinikai kísérletet 13 párizsi közkórházban 129 olyan koronavírusos betegen végezték el, akik súlyos tüdőgyulladásban szenvedtek és oxigénellátásra szorultak. A fertőzötteknek csak alig 5-10 százaléka tartozik ebbe a profilba, de ők azok, akiknél a legjelentősebb a kockázata annak, hogy lélegeztetőgépre is szükségük lehet vagy pedig belehalnak a betegségbe - mondta Xavier Mariette, a tanulmány egyik szerzője a francia hírügynökségnek. A kísérletben résztvevők fele egy vagy két tocilizumab-injekciót kapott a hagyományos kezelésen (oxigén, antibiotikumok, véralvadásgátlók) kívül, míg a többiek kizárólag a standard kezelést kapták.

Két hétig tartották megfigyelés alatt őket az első eredmények érdekében, és azóta is megfigyelik őket a következtetések megerősítésére. A kutatók szerint eddig egyiküknél sem jelentkeztek olyan mellékhatások, amelyek a tocilizumabnak lennének betudhatók - hangsúlyozta Xavier Mariette. A tocilizumab ára jelenleg 800 euró injekciónként, ami nagyon jelentős, de olcsóbb, mint egynapi kórházi ellátás egy intenzív osztályon - hívta fel a figyelmet a párizsi közkórházak igazgatósága.

Nem várja meg az emberi tesztelést, rögtön gyártani kezd egy oltást India - ha kíváncsi a részletekre, akkor nézze meg a cikket az nlc.hu oldalán .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.