Koronavírus: egy plazmadonor ennyi betegen segíthet

A koronavírusból kigyógyultak immár a koronavirusplazma.hu címen is jelentkezhetnek plazmaadásra.

Egy donortól levett plazmából három vérkészítményt állítanak elő, ez a jelenlegi protokoll alapján egy beteg terápiás dózisát jelenti - ismertette Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese. Elmondta, egy donortól mintegy 600 milliliternyi plazmát nyernek, amelyet az OVSZ Karolina úti intézményében fél órán belül feldolgoznak, speciális készítmény lesz belőle. Különböző beavatkozásokat végeznek rajta, hogy a legveszélyeztetettebb betegcsoportnak is be tudják adni, és ennek köszönhetően a készítmény már egy nap múlva beadható a következő betegnek.

Hangsúlyozta: nagyon gyorsan kidolgozott rendszerről van szó, amelyben ki kell emelni az állami szervek, a népegészségügyi központ, a Dél-Pesti Centrumkórház és a vérellátó szolgálat példás együttműködését. A konzorcium az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Kásler Miklós miniszter irányítása alatt működik, koordinátora Vályi-Nagy István.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19, Andréka Péter, MTI-fotó
A koronavírus-megbetegedéséből felgyógyult Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója vérplazmát ad. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ígéretes ez a terápia

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a koronavirusplazma.hu oldalon tájékoztatnak a lehetőségről és jelentkezni is lehet ott. Felidézte: a koronavírus kezelésére nincsenek speciális gyógyszerek, ezért vezették be ezt a passzív immunizációs eljárást, amelyben meggyógyult emberek vérplazmáját használják fel a betegek gyógyítására. Hozzátette: kedden az országos tisztifőorvos levélben fordult azokhoz, akik potenciális donorok lehetnek ebben a kísérleti terápiában. Jelenleg egy - más, súlyos betegségben is szenvedő - beteget kezelnek plazmaterápiával. Egy hete van az intenzív osztályon, pénteken, szombaton és vasárnap kapta meg három részletben a kezelést. Az állapotáról azt mondta: ígéretesnek tartják nála ezt a kezelést.

Koronavírus: kiderült, kiket, mikor és hol tesztelnek Magyarországon Reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd péntektől a Semmelweis Egyetem (SE) vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző - jelentette be Merkely Béla, az SE rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője. Merkely Béla, egy a témában tartott keddi videokonferencián azt közölte, a vizsgálatok célja, hogy pontos képet kapjanak a járványkiterjedéséről és a koronavírussal fertőzöttek valós számáról. Kattintson a részletekért.

Egy másik betegcsoportnál gyógyszeres terápiát alkalmaznak az úgynevezett citokinvihar megelőzésére és kezelésére. A betegség egy szakaszában úgynevezett citokinvihar alakul ki, ami nagyon súlyos gyulladás, immunreakció, amely beavatkozás nélkül halálozást vagy egyes szervek leállását eredményezheti - magyarázta. Több így kezelt betegük van az intenzív osztályon, javul az állapotuk, és "a közelében vannak", hogy levegyék a lélegeztetőgépről, illetve felébresszék a mélyaltatásból őket. Vannak olyan betegek is, akiknél ezzel a gyógyszeres terápiával tudták megakadályozni, hogy rosszabb legyen az állapotuk és az intenzív osztályra kerüljenek - közölte.

Sosem volt még ilyen beteg

Ott volt az eseményen Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója is, aki már meggyógyult a koronavírus-megbetegedéséből, és kedden adott vérplazmát. Azt monda: orvosként lehetősége volt az elmúlt években segíteni a betegeken, ez most egy másfajta segítség. Andréka Péter azt hangsúlyozta: nem ő az érdekes most, hanem a vérplazmája és az abban lévő ellenanyagok. Elmondta: enyhe lefolyásúnak lehet nevezni a betegségét. Nem volt alapbetegsége, de ennyire beteg még sosem volt - mondta. Felidézte: fejfájással kezdődött, amelyet nem tudott enyhíteni. Kísérő tünetei voltak a végtelen gyengeség, a fáradékonyság, a szaglás- és ízlelés elvesztése , az étvágytalanság, feleségénél pedig izomfájdalom is társult mindehhez. Kérdésre válaszolva elmondta: nem szedett semmilyen speciális gyógyszert, csak a fejfájást csillapította paracetamol tartalmú gyógyszerrel.

Nem minden gyógyult adhat

Nagy Sándor kérdésre reagálva elmondta: az általános elvek most is érvényesülnek a vérplazmadonáció során, aki egyébként nem alkalmas plazmaadásra, az most sem adhat. Egyetlen engedményt tettek, a vérplazma adásának felső korhatárát kiterjesztették 70 évig, tehát ha egy 60-as éveiben járó volt beteg jelentkezik és az egészségi állapota megengedi, akkor alkalmas lehet donációra. A közvetlen felhasználás szempontjából kedvezőbbnek nevezte, ha a donor férfi, ugyanakkor a későbbiekben, amikor már esetlegesen gyári gyógyszereket lehet előállítani, a nők vérplazmájára is teljesértékű lehet.

A folyamatot ismertetve elmondta: egy gép segítségével folyamatosan nyerik ki a plazmát, a vörösvérsejtek azonban visszakerülnek a keringésbe, ami azért előnyös, mert nem terheli meg annyira a donor szervezetét. Így ha az antitestek azonos szinten maradnak, akkor három nap elteltével ugyanaz az ember ismét adhat plazmát, ezzel még egy betegnek esélyt adva a gyógyulásra - mondta.

Hozzátette: az így nyert plazmát három részre osztják, azonnal lefagyasztják, speciális eljárásoknak vetik alá, majd megtörténik az általános laboratóriumi vizsgálatuk. HIV -re, B és C Hepatitis B és C vírusra, szifilisz-antitestekre is szűrik, és ha mindent rendben találnak, akkor a készítményt átadják a kórházaknak. Arra a kérdésre, hogy számít-e a vércsoport, Nagy Sándor azt mondta: igen, de fordított szabály érvényesül mint a véradásnál, az AB-plazma adható mindenkinek, de a kezelések során csoportazonos transzfúzióra törekszenek.

Kezdődik a tömeges tesztelés – végre kiszámolják, hány fertőzött van valójában az országban - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra