Koronavírus: a 2008-asnál is nagyobb válság jöhet

Idén 4,4 százalékos visszaesésre számít a világgazdaságban a Coface hitelbiztosító, ami azt vetíti előre, hogy a legutóbbi - 2008-ban kitört - világválságnál is komolyabb recesszióra lehet számítani.

A koronavírus-járvány gazdasági hatását sajnos egyre több család érzi már meg itthon - és a helyzet még romolhat. Több mint négyszázalékos világgazdasági visszaesést prognosztizál ugyanis a Coface - számolt be róla a Magyar Nemzet. A nemzetközi hitelbiztosító jövőre ugyanakkor már 5,1 százalékos növekedéssel számol, ennek azonban feltétele, hogy ne kerüljön sor a járvány második hullámára.

Ezt gondolják a válságról a magyarok A magyarok kétharmada szerint egy év alatt kiheveri a gazdaság a koronavírust, a szektorok közül pedig a gyógyszeripar ellenáll leginkább a járvány miatti válságnak. Részletek itt .

A világ számos országában - így hazánkban is - májusban már enyhítették a korlátozásokat, ennek köszönhetően pedig fokozatosan újraindulnak a gazdaságok; a SARS-CoV-2 vírus okozta pandémia ugyanakkor sokkolta a világgazdaságot. A jelentés szerint az idei évre jósolt 4,4 százalékos visszaesés azt jósolja, hogy a legutóbbi - 2008-ban kitört - világválságnál is komolyabb recesszióra lehet számítani. A jövő évre várható növekedés ellenére több ország, köztük például az Egyesült Államok, az eurózóna államai, Japán és az Egyesült Királyság gazdasága a mostani kilátások szerint 2021-ben még nem dolgozza le az idei hátrányt, a 2019-es GDP-nél 2-5 százalékponttal alacsonyabb eredményt érhet el.

Az Egyesült Államok gazdasága is csak nehezen fogja kiheverni a pandémiát. Fotó: Getty Images
Az Egyesült Államok gazdasága is csak nehezen fogja kiheverni a pandémiát. Fotó: Getty Images

Aki tud, most félretesz, nem költ

A Coface szakértői szerint több tényező is nehezíti a gazdaság fellendülését. Például a járvány által hozott bizonytalanság miatt a háztartások óvatosak, valószínűleg költekezés helyett növelni fogják a megtakarításaikat. Emellett sok piaci szereplő felszámolhatja a befektetéseit, vállalkozásait. A hitelbiztosító számos ágazatban lát kockázati tényezőt, ilyen sérülékeny szektornak minősíti az autóipart, a fémipart, a kiskereskedelmet, valamint a textil- és ruhaipart. Vannak persze a válságnak ellenálló szektorok is, mint a gyógyszeripar és a mezőgazdaság.

Arra is számítani kell, hogy világszerte megnő a csődöt jelentő vállalkozások száma. A Coface előrejelzése szerint az Egyesült Államokban 43 százalékkal, az Egyesült Királyságban 37 százalékkal, Japánban 24 százalékkal, Franciaországban 21 százalékkal, Németországban 12 százalékkal több cég válhat fizetésképtelenné, mint 2019-ben. Drámai forgalomcsökkenés várható a turizmusban , és globális szinten az is negatív hatást okoz, hogy kevesebb jövedelmet utalnak haza a külföldön dolgozó alkalmazottak az anyaországukba. Tovább rontja a helyzetet az is, hogy az alapanyagok és nyersanyagok ára drasztikusan csökkent a járvány hatására, így a kitermelésük sokkal kevésbé lesz jövedelmező, mint korábban.

Mivel jelentősen fokozódtak a rövidtávú hitelkockázatok, a Coface 71 országot a korábbinál alacsonyabb szintre sorolt a saját osztályozási rendszerében. Ez a hitelbiztosító által rendszeresen vizsgált országok 40 százalékát érintette. A lépés eredményeként a régiós államok közül Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia országkockázata azonos, A4-es szinten van a Coface-nál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.