Komoly baj lehet a kutyapusziból

A kutyások imádják, ha négylábú pajtásuk végignyalja az arcukat, hiszen a szeretet e megnyilvánulása leveszi őket a lábukról. De a kutya csókja le is verheti őket a lábukról, ha nincs szerencséjük.

Az egészségügyi szakemberek, illetve bakteriológusok és virológusok szerint nem a legjobb ötlet a kutyákkal ennyire szoros érintkezést fenntartani, mert a kutyanyál könnyen bekerülhet a szájba, s a nyállal együtt sok minden bejuthat ezen a kapun a szervezetbe.

John Oxford, a londoni Queen Mary Egyetem virológia és a bakteriológia professzora felhívta a figyelmet, hogy a kutyák azzal töltik a fél életüket, hogy az orrukat szó szerint beleütik mindenbe, például felderítik más kutyák ürülékét , így a pofájuk és a szájuk mindenféle baktérium és vírus gyülekezőhelye.

A vérmérgezéshez vezető kórokozók szagának azonosítása révén az új "mesterséges orr" sok beteg életét megmentheti, és még az egészségügyi költségeket is csökkentheti. Részletek! A kérdés, hogy okoz-e ez valamiféle problémát? Egy 70 éves brit nő példája arra vall, hogy jobb vigyázni. Az asszony egy olasz agár nyálával fertőződött meg olyan súlyosan, hogy az intenzív osztályon kötött ki, s több szervi elégtelenséggel is kezelni kellett. A baj akkor kezdődött, amikor a kutya megnyalta az arcát, s a nyálat elkente a kezével, mert egy rokonával telefonált, s nem volt más lehetősége a tisztálkodásra. Nem sokkal később rosszul lett, s ki is kellett hívnia a mentőket, akik eszméletlenül találtak rá az otthonában. A kórházba magához tért, és sokat javult az állapota. Más tünete nem is maradt, mint egy esti fejfájás.

A kutyapuszi szepszist is okozhat!

A kutyapuszi szepszist is okozhat!

Négy nap múlva azonban az állapota megint romlani kezdett. Zavartságot és fejfájást tapasztalt, hasmenése és magas láza volt, s a vesefunkciói is romlani kezdtek. Aztán leromlott a májfunkciója, végül légzési elégtelenség alakult ki. Az intenzív osztályra szállították, ahol kiderült, hogy súlyos szepszisben, vérmérgezésben szenved. Az asszonyt két hét intenzív kezelés után engedték haza.

Végül sikerült megállapítani, hogy a fertőzést a capnocytophaga canimorsus baktérium okozta, amely a kutya nyálában tenyészett a British Medical Journal beszámolója szerint. A kutyaharapásos eseteknél a fertőző ágens bekerülhet a vérbe, de ebben az esetben nem volt sérülés a betegen. Az orvosok az elmúlt 30 évben csak két kutyacsókos fertőzésről tudnak mindösszesen. Ugyanakkor, ha egy sebes felületet megnyal a kutya, vagy sérülést okozva harap, akkor az érzelmi motívumokat félretéve ("a saját kutyám nem fog megbetegíteni") orvoshoz kell fordulni.

A fertőzés kezdeti tünetei láz, hidegrázás, izzadás és elesettség, s a betegség gyors elhatalmasodása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!