Kitört egy vulkán Izlandon

Kitört egy vulkán Izlandon, 40 kilométerre a fővárostól. Két és fél éven belül ez már a harmadik vulkánkitörés a szigetországban.

Kitört hétfőn egy izlandi vulkán - közölte a szigetország meteorológiai szolgálata, a Vedurstofa.    

A kitörés északnyugatra történt a Litli-Hrútur-hegytől a viszonylag gyéren lakott Reykjanes félszigeten, amely körülbelül 40 kilométerre délnyugatra található a fővárostól, Reykjavíktól. 

A Vedurstofa szerdán jelentette, hogy több mint 1800 kisebb földrengést regisztráltak a Fagradalsfjall vulkán térségében, ezek közül a legerősebb elérte a 4,8-as szintet. A vulkán hónapokig tartó aktivitást mutatott 2022 nyarán, azt megelőzően pedig 2021 márciusától. A kitöréseket számos földrengés előzte meg.

vulkán izland láva
Láva ömlik a Fagradalsfjall vulkánból 2023. július 10-én. Fotó: MTI/AP/Marco Di Marco

Ahogy a Telex írja, a vulkáni kitörés egyelőre nem túl nagy intenzitást mutat, de nem kizárt, hogy a következőkben újabb helyen is felhasad a föld és akár nagyobb mennyiségű láva kerülhet a felszínre. A számítások szerint a korábbi kitöréseket meghaladó mennyiségű magma nyomult át a földkérgen, így lehet még utánpótlás.

A terület nem lakott, így nincsenek egyelőre veszélyben emberek és anyagi javak, de mivel viszonylag sík, így a láva lassan terjed szét. Az még bizonytalan, hogy mennyi magmautánpótlást kap a kitörés és lesz-e újabb helyen felhasadás. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!