Kiderült, biztonságos-e a Pfizer-vakcina az 5 éveseknek

Az 5-11 éves korosztályban is hatékony és biztonságos az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett Pfizer-BioNTech-oltás - jelentette be az egyik gyártócég.

A kisgyermekeknek szánt oltóanyag nem különbözik a 12 éven felüliek körében már használt koronavírus -vakcinától, de kevesebb mennyiségből, 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis. A klinikai vizsgálatok eredményei alapján Ugur Sahin, a BioNTech társalapítója és igazgatója azt mondta, az alacsonyabb dózissal beoltott 5-11 éves gyermekeknél a biztonsági profil és az immunogenitási adatok összhangban vannak azokkal, amelyeket más, idősebb populációkban, a magasabb dózissal beoltottaknál figyeltek meg.

"Örülünk, hogy a téli szezon kezdete előtt adatokat tudunk benyújtani a szabályozó hatóságoknak az iskoláskorú gyermekek e csoportjáról" - tette hozzá az igazgató. A Pfizer és a BioNTech egyébként azt tervezi, hogy ezeket az adatokat a lehető leghamarabb benyújtja majd az amerikai és az európai uniós gyógyszerfelügyeleti hatóságoknak (FDA, EMA), és más országok hatóságainak is.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Az 5-11 éves korosztályban is hatékony és biztonságos a Pfizer-oltás.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A kisebb gyerekek oltása is tervben van már

Az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Finnországban és Spanyolországban több mint 2200 gyermek bevonásával folytatott vizsgálatban két másik korcsoportban is elemzik a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett, hírvivő RNS (mRNS) technológiára épülő vakcina hatását. Az egyik a két és öt év közötti gyermekek korcsoportja, a másik pedig a hat hónap és két év közöttieké. Az első eredményeket az év utolsó negyedévére, az október-decemberi időszakra várják.

A Pfizer hathónapos kortól szeretné engedélyeztetni a koronavírus-vakcináját .

Ugur Sahin és a BioNTech másik társalapítója, Özlem Türeci a napokban egy német lapinterjúban elmondták, hogy az 5 év felettiek oltásához szükséges oltóanyagok gyártását már előkészítették, de azt nem tudják befolyásolni, hogy a hatóságok megadják-e az engedélyt, és milyen gyorsan, és azt sem, hogy az oltási bizottságok tesznek-e majd ajánlást az új vakcina használatára.

A delta variáns miatt hamarabb kellhet a 3. oltás

A BioNTech alapítói arra is kitértek, hogy a delta vírusváltozat szétterjedése miatt a korábban valószínűsített 12-18 hónapnál hamarabb kell majd beadni egy harmadik, frissítő adagot a COVID-19 elleni vakcinájukból. "A delta szerencsére nem egy szupermutáns, de frissítő oltás nélkül nem fogjuk tudni elég jól kontrollálni" - mondták. Hangsúlyozták, hogy egyelőre nem ütötte fel fejét olyan vírusváltozat, amellyel szemben a Pfizer-BioNTech-féle vakcina ne lenne kellőképpen hatékony egy emlékeztető dózist követően. Úgy vélik, egyelőre nem kell egy teljesen új oltóanyagot kifejleszteni a mutánsok miatt, de továbbra is a lehető legnagyobb éberséggel kell figyelni a SARS-CoV-2 mutációit.

Az új koronavírus mű variánsáról egyelőre kevés konkrét adat áll rendelkezésre. Az alapján, amit eddig tudunk róla, szakértők szerint egyelőre nem kell aggódni, hogy a delta variánshoz hasonlóan letarolja a világot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.