Kiderült, mikor történik a legtöbb öngyilkosság

Világszerte a hétfői napokon követnek el a legtöbben öngyilkosságot, míg az ünnepek közül újév napja a legveszélyesebb – derült ki egy 26 országot felölelő kutatásból.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2019-es adatai alapján évente több mint 700 ezer öngyilkosság történik a Földön, így az összes haláleset mintegy 1,3 százaléka önkezűségre vezethető vissza. Ez több, mint a malária, az AIDS vagy a mellrák okozta halálesetek száma. Korábbi tanulmányokból már kirajzolódott, hogy a hét egyes napjain eltérő arányban oszlik el a befejezett öngyilkosságok aránya, a probléma nagyobb ünnepekhez kötődő kapcsolata ugyanakkor kevésbé egyértelmű, illetve földrajzi szempontból is nagy eltéréseket mutat.

2024-es naptár
Hétfőnként és január elsején is megugrik az öngyilkosságok száma a világon. Fotó: Getty Images

Mint azt a The British Medical Journal közleménye írja, egy nemzetközi kutatócsoport most 26 ország 740 régiójának regisztrált öngyilkosságait vetette elemzés alá friss tanulmányában az 1971 és 2019 közötti időszakból, hogy pontosabb, globálisabb képet kaphassanak a kérdésben. A vizsgálat így összesen 1,7 millió öngyilkossági esetre terjedt ki. Európát a Cseh Köztársaság, Észtország, Finnország, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc és az Egyesült Királyság képviselte a kutatásban.

Veszélyben a férfiak, veszélyesek a hétkezdetek

A vizsgált időszakban Dél-Koreában, Japánban, Dél-Afrikában és Észtországban volt a legmagasabb az öngyilkossági ráta, a Fülöp-szigeteken, Brazíliában, Mexikóban és Paraguayban pedig a legalacsonyabb. Globális léptékben az látható, hogy a férfiak gyakrabban vetnek véget saját kezük által életüknek, mint a nők, ahogy a 65 év alattiak körében is nagyobb arányban jelentkezik a probléma, mint az idősebbek körében.

Ami a hét napjait illeti, a legkockázatosabbnak a hétfő mutatkozik a statisztikai feljegyzések alapján: ekkor regisztrálják az összes öngyilkosság 15-18 százalékát. Ezzel szemben a hétvégék nagyon eltérő adatokat mutatnak attól függően, hogy mely kontinenst vesszük alapul. Észak-Amerika, Ázsia és Európa több országában is csökken az öngyilkossági kockázat a hét utolsó két napján, míg Dél- és Közép-Amerika országaiban, továbbá Finnországban és Dél-Afrikában éppen ellentétes tendencia figyelhető meg. A kutatók szerint a hétfői napok kiemelkedő veszélye mögött a munkahét kezdete és az ahhoz társuló stressz állhat.

Milyen jelek utalhatnak arra, hogy valakit öngyilkossági gondolatok gyötörnek? Mutatjuk a leggyakoribb tüneteket.

Általában véve elmondható, hogy az ünnepek közül minden országban gyakoribbá válnak az öngyilkosságok újév napján, különösen a férfiak körében. A karácsony viszont a hétvégékhez hasonlóan vegyes képet mutat: Közép- és Dél-Amerikában enyhén emelkedik ilyenkor a halálesetek száma, míg Dél-Afrikában és Észak-Amerika, illetve Európa országaiban inkább csökken. A holdújévet ünneplő országok közül Dél-Korában alacsonyabb öngyilkossági kockázat köthető a tavaszünnephez, míg másutt (Kínában és Tajvanban) nem lehet hasonlóan kedvező tendenciát megállapítani. Visszatérve január elsejére: a megnövekedett veszély a kutatók szerint ilyenkor többnyire a megnövekedett alkoholfogyasztáshoz kapcsolódhat.

A kutatócsoport reményei szerint elemzésük segít jobban megérteni, hogyan változik az öngyilkossági kockázat naptári alapon, ami egyben lehetőséget teremthet a megelőzést segítő akciótervek és figyelemfelhívó kampányok sikerességének növelésére is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.