„Egy közeli barátom nemrég öngyilkosságot kísérelt meg. Szerencsére túlélte. Aggaszt azonban, hogy nem tudom, miért próbálta meg kioltani az életét, és félek, hogy újra megpróbálja majd” – kezdte a The Guardiannak írt levelét egy kétségbeesett olvasó. Kitért arra is, hogy a barátja korábban már beszélt öngyilkossági hajlamáról, és nehéz időszakait is nyíltan vállalta, környezete pedig mindig igyekezett támogatni őt. Az illető járt terápiára, valamint jelenleg is antidepresszánsokat szed, de úgy tűnik, ezek sem hozták meg a kívánt hatást. De vajon mit lehet még tenni ilyenkor?
Merjünk kérdezni!
A levélírónak a The Guardian egyik szerkesztője válaszolt, aki gyakran ad tanácsokat hasonló problémákkal kapcsolatban is. Mint írta, a legfontosabb talán az, hogy őszinte aggódással és érdeklődéssel közelítsünk a témához. Bár sokan félünk az öngyilkosság emlegetésétől, ezek a beszélgetések nagyon fontosak egy krízisben lévő személynek. Hiszen sok esetben már az is rengeteget segíthet, hogy azt érzi, érdeklődnek iránta és őszintén beszélhet fájdalmairól. Ügyelni kell azonban arra, hogy bármit is mond öngyilkossági gondolatairól az ismerősünk, ne döbbenettel fogadjuk azt. Inkább csak legyünk jelen és hallgassuk figyelmesen.
A szerkesztő a Samaritans nevű jótékonysági szervezettel is konzultált, hogy minél jobb tanácsot tudjon adni az olvasónak. Az említett szervezet célja, hogy érzelmi támogatást nyújtson a nehézségekkel küzdő és/vagy öngyilkosságot fontolgató személyeknek Nagy-Britanniában és Írországban. Egyik önkéntesük azt javasolta, öngyilkosságot fontolgató ismerőseinktől ne féljünk megkérdezni, hogy mi a konkrét kiváltó oka annak, hogy élete kioltásán gondolkodik. Egy korábbi öngyilkossági kísérlet után pedig bátran érdeklődjünk afelől, hogy az illető esetleg tervezi-e, hogy ismét megpróbálja. Emellett fejezzük ki őszintén, hogy aggódunk, és szeretnénk segíteni neki helyzete megoldásában. Esetleg ajánljuk fel neki, hogy kérjen szakértői segítséget, és ha igényli, segítsünk neki a keresésben.
Nagyon fontos továbbá tudatosítanunk magunkban, hogy bármennyire is törődünk a szeretteinkkel, az ő döntéseikért nem mi vagyunk a felelősök, és nem is tudjuk helyettük végigjárni a szükséges utat. Amennyiben úgy érezzük, hogy túlságosan megvisel minket lelkileg ez a helyzet, magunknak is bátran kérjünk segítséget.
Hogyan vegyük észre az előjeleket?
Sajnos Magyarországon sincs hiány az öngyilkosságokról vagy öngyilkossági kísérletekről szóló hírekből. Ebben az évben is már több ilyen esetről olvashattunk, hallhattunk. A lelki és mentális egészséggel kapcsolatos edukációval foglalkozó Mélylevegő Projekt egyik posztja arra próbált választ adni, hogyan jut el valaki addig az elhatározásig, hogy véget vet az életének, illetve ezt megelőzően milyen gondolkodásbeli, érzelmi és viselkedési változások zajlanak le nála. Mint írták, aki reménytelennek érzi nehéz élethelyzetét és nem lát belőle kiutat, az hajlamos azt gondolni, hogy az öngyilkosság az egyetlen megoldás. „Aki öngyilkosságot fontolgat, valójában nem meghalni szeretne, hanem másképpen élni. Erre akkor képtelen, ezért gondolkodik rajta, hogy véget vessen az életének” – hívták fel a figyelmet.
Érdemes tudni továbbá, hogy aki öngyilkosságon gondolkodik, gyakran óriási bűntudatot, önhibáztatást és szégyent él meg, amiért nem képes összeszedni magát. „Sokan azt a kérdést is felteszik ilyenkor, hogy a saját életét kioltó személy miért nem gondolt a szeretteinek okozott fájdalomra. Öngyilkossági krízisben a gondolkodás és az érzelmek működése sajátos módon megváltozik, beszűkül, így az illető nem képes nézőpontot váltani és a családja szemszögéből megvizsgálni a helyzetet” – olvasható a bejegyzésben. Előfordulhat továbbá, hogy az érintett egy szeretett személyre haragszik a saját problémái miatt, de leginkább az önutálat jellemző, ezért az öngyilkosságot fontolgatók gyakran önmaguk ellen fordítják agressziójukat. Mindenképpen gyanúra ad okot az is, ha az érintett megemlíti, hogy öngyilkossági fantáziái vannak is, esetleg konkrét terveket készít és beszerzi a szükséges eszközöket.
Az árulkodó előjelek tehát a következők:
- kilátástalanság,
- egysíkú érzelmek (például állandó bűntudat),
- szünet nélküli szorongás,
- kapcsolatok elhanyagolása vagy felszámolása,
- korábbi értékek megkérdőjelezése,
- direkt vagy rejtett utalás a halálra, halálvágyra,
- hirtelen viselkedésváltozás (akár pozitív irányba is),
- lezáratlan ügyek tisztázása (például kibékülés).
A feltűnő viselkedésváltozás és az elvarratlan szálakkal való foglalkozás egyébként klasszikus „segélykiáltás”, amelyet a legtöbb öngyilkosságot fontolgató megtesz. Ilyenkor az illető még nem tudja, tényleg meg akar-e halni, dilemmázik. Ha ebben az időszakban felismerjük, hogy mire készülhet, akkor van remény arra, hogy megakadályozzuk őt terve végrehajtásában.
