Karácsonykor és újévkor halnak meg a legtöbben

Az emberek nagyobb valószínűséggel halnak meg karácsonykor, mint az év bármely más időszakában - állapította meg több, egymástól független kutatás. Arra azonban nem sikerült egyértelmű magyarázatot találniuk, mi áll a jelenség hátterében.

A halotti bizonyítványokat vizsgáló amerikai kutatók kimutatták, hogy a halálozás valószínűsége december 24-25-én és január 1-jén, újév napján a legmagasabb. A San Diegó-i Kalifornia Egyetem szakértői azt is hozzátették, hogy ez az eredmény a gyermekeken kívül az összes korosztály esetében igaz.

Egy idén Nagy-Britanniában készült kutatásból szintén az derült ki, hogy a karácsony napján vészhelyzet miatt kórházba kerülő betegek nagyobb valószínűséggel halnak meg, mintha bármilyen más napon, akár egy átlagos hétvégén kerülnének kórházba. A David Phillips szociológus professzor vezetésével működő kutatócsoport nem tudott pontos magyarázatot adni a jelenségre, de több elmélet is megfogalmaztak már ezzel kapcsolatban. Egyesek úgy vélik, hogy az lehet a halálozás megnövekedett valószínűségének oka, hogy az emberek nagyobb mértékű stressznek, és időnként szomorúságnak vannak kitéve karácsony környékén.

A magyarázat pontosítása érdekében Dr. Phillips és munkatársai azt is megvizsgálták, vajon a hideg időjárás összefügg-e a halálozás emelkedett arányával az ünnepek alatt. Legnagyobb meglepetésükre kiderült, hogy a karácsony környékén tapasztalt megnövekedett szív eredetű halálozás valójában alacsonyabb a Kanadával határos, hidegebb amerikai államokban, mint a déli, melegebb államokban.

Sok baleset történik az ünnepek alatt

A kutatók ezután azt vizsgálták, hogy az ünnepi evés és ivás lehet-e felelős a jelenségért. Ezt az elméletet is félre kellett azonban tenniük, miután kiderült, hogy a halálozás aránya a kórházi fekvőbetegek körében is megnövekszik, akiknek táplálkozását és alkoholfogyasztását egységesen korlátozzák. Az is meglepte a kutatókat, hogy az öngyilkosság gyakorisága decemberben a legalacsonyabb, és az emberölések száma is alacsonyabb ebben a hónapban.

Dr. Phillips és munkatársai mindezek alapján úgy vélik, hogy a halálozási arány tetőzése az egészségügyi ellátás elérhetőségével állhat összefüggésben. Az ünnepek alatt sokan elhalasztják az orvossal való találkozást, és a kórházak egy részében karácsonykor alacsonyabb a személyzet létszáma. Elméletüket arra a tényre alapozzák, hogy a halálozási arány növekedése különösen azoknak a betegeknek az esetében jelentős, akiket vészhelyzet miatt a sürgősségi osztályokon vesznek fel a kórházakba.

A tipikus karácsonyi balesetek közé tartoznak a szúrt és vágott sebek, melyeket például a karácsonyfa befaragása során okozhatunk magunknak. Szintén gyakoriak az égési sérülések, a szilveszteri ünneplés során pedig komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek a tűzijátékok és petárdák. A csúszós, jeges utakon könnyű elesni, ennek következményei a csonttörés, a zúzódás, a ficam. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az ünnepek alatt többen ülnek ittasan, becsípve a volán mögé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A délnyugati, déli tájakon is csökken a felhőzet. Az ország nagy részén derült idő várható csapadék nélkül. A keleti országrészben élénk marad az északias szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.