Így pusztítja az emberiség az erdőket

Majdnem 10 millió hektárnyi vadon veszett oda az Egyesült Államokban 16 év alatt, az Amazonas vidékén pedig megháromszorozódott a kiirtott erdőterület az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.

Az Egyesült Államokban csaknem 9,7 millió hektárnyi vadon, azaz emberi beavatkozás által nem érintett terület veszett oda 2001 és 2017 között. A pusztulás hátterében többek között a mezőgazdaság, az energiafejlesztés és a lakásépítés áll. Ennek következtében az ország még sebezhetőbbé vált a klímaváltozás hatásaival szemben - derül ki egy független jelentésből.

Furcsa megoldással mentik a magyar erdőket - részletek itt!

A tanulmány szerint 2030-ig az Egyesült Államok szárazföldi és óceáni területeinek minimum 30 százalékát kellene megőrizni természetes állapotában. Így ugyanis jó eséllyel elkerülhetőek lennének a klímaváltozás legsúlyosabb hatásai, valamint a vadvilág kipusztulását is meg lehetne előzni. A szakemberek szerint ennek teljesítéséhez szövetségi és helyi szinten is erősíteni kell a már létező környezetvédelmi irányelveket.

erdő, őserdő, esőerdő, erdőirtás, természetvédelem, klímaváltozás, emberi tevékenység
Egy hónap alatt 2255 négyzetkilométernyi erdőség tűnt el az Amazonas vidékén. Fotó: 123rf

Meg kell védeni a természetet

A kutatók a kőolaj- és földgázkitermelés, az útépítés, a lakásépítés, a mezőgazdasági termelés és az egyéb emberi tevékenységek hatásainak felbecsülésével próbálták meg kikalkulálni a természeti területek pusztulásának ütemét. Jelenleg az Egyesült Államok szárazföldi területeinek 12 százalékát teszik ki a nemzeti parkok, ősparkok és egyéb védett területek, míg az óceáni területek 26 százaléka élvez védelmet a kőolaj- és földgázkitermeléstől.

A tanulmány szerint az Egyesült Államok olyan korszakba lép, amelyben az eddigieknél sokkal jobban rá lesz utalva a természeti világ stabilitására a gazdasági fejlődés, a közösségek egészségének védelme és a klímaváltozás hatásainak kezelése tekintetében. Az emberi beavatkozástól mentes természeti területek hanyatlása az Egyesült Államok déli és középnyugati részén a legsúlyosabb, a városok, a földművelés, az utak, az erőművek és egyéb fejlesztések területi kiterjedésének növekedése miatt.

Aggasztó az esőerdők helyzete

Megháromszorozódott a kiirtott erdőterület nagysága az Amazonas vidékén júliusban 2018 júliusához képest a brazil nemzeti űrkutatási intézet (INPE) előzetes adatai szerint. Az intézet műholdas megfigyelő rendszere 2255 négyzetkilométernyi erdőség kiirtását regisztrálta júliusban - ez a szám tavaly júliusban 597 négyzetkilométer volt. Az idén júliusban kiirtott erdőterület majdnem akkora, mint Luxemburg területe. Ez a legnagyobb mértékű havi erdőirtás, amelyet az INPE megfigyelő rendszere az elmúlt években regisztrált.

Az őserdők kiirtásával az emberiségnek is vége Brazíliában mindenfajta nemzetközi tiltakozás és a klímaegyezmények ellenére egyre nagyobb léptékben irtják az Amazonas-menti őserdőt. A részleteket korábbi cikkünkben olvashatja el!

Az Amazonas a világ legnagyobb esőerdője. A világ tüdejének is nevezik, mivel hatalmas mennyiségű szén-dioxidot nyel el. Brazília területén terül el az esőerdő mintegy 60 százaléka. Az erdőirtás felgyorsulásért környezetvédők és kutatók Jair Bolsonaro-t, a januárban hivatalba lépett új köztársasági államfőt hibáztatják. Úgy vélik, Bolsonaro bátorítja a fakitermelést és az állattartókat a térség gazdasági fejlesztése céljából.

Bolsonaro élesen bírálta a INPE által már korábban bemutatott adatokat, mert véleménye szerint azok pontatlanok és ártanak a dél-amerikai ország hírnevének. Az űrügynökség és független szakértők, valamint környezetvédők azonban megvédték az adatok pontosságát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!