Időjárás: dupla riasztást adtak ki

Hármas, azaz a legnagyobb riasztási fokozatot adta ki az OMSZ a várható zivatarok és a forróság miatt is.

Dupla riasztás lesz érvényben szerdán a legtöbb megyében, az egyik a forróság , a másik a zivatarok miatt.

Kedden a késő délutáni és az esti órákban az Alpokaljára délnyugat felől -kis eséllyel- besodródhat egy-egy zivatar.

Szerda napközben északnyugat felől délkelet felé helyeződve erős hidegfront lép az ország légterébe, amely késő estére eléri a Tiszántúlt. A front előtt, illetve a fronton zivatarok alakulnak ki. Előtte azonban kánikulai melegre lehet számítani.

Elviselhetetlen lesz a hőség!

Elszórtan is számítani kell, amelyet károkozó szélroham, akár a 90 km/h-t is elérheti, nagyméretű jég is eshet, amely akár 2-3 centimétert is elérheti. Helyenként felhőszakadás is lehet akár 40 millimétert meghaladó eső is hullhat.

A jelenlegi számítások szerint, jelentős bizonytalanság mellett - szerda délutántól késő estig - károkozó szélrohamvonallal kísért zivatarrendszer is létrejöhet, amely nagy területet is érinthet. Kialakulására nagyobb esély a Dunántúl déli és keleti felén, valamint a Dunától keletre eső tájakon van.

Ha pontosabban szeretné tudni, hogy milyen fronthatásokra és pollenkoncentrációra lehet számítani az ország különböző pontjain, akkor kattintson a folyamatosan frissülő pollenjelentésünkre !

Forrás: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon többnyire napos idő ígérkezik, a Dunától keletre lassan csökken a felhőzet, de maradhatnak tartósan borult tájak, arrafelé délelőtt még lehet kisebb csapadék. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet többnyire 8 és 12 fok között várható, de a borult tájakon csupán 5, 7 fok valószínű.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!