Horrorbaleset a foci EB-n – így rakják helyre az arccsonttörést

Súlyosan, az arcának több részén is megsérült Varga Barnabás válogatott focista. A csatárnak többek között a szeme alatti csontja is eltört, amikor összefejelt a skót kapussal. Ilyen esetekben a következőkre lehet számítani.

Összeütközött a skót kapussal, majd elterült a földön a kapu előtt Varga Barnabás válogatott focista a Skócia–Magyarország Európa-bajnoki focimérkőzésen. Az orvosi stáb paravánnal takarta az ellátását, de csapattársai is pajzsként állták körbe, így sokáig nem lehetett tudni, mi is történt vele pontosan. A csatárt végül hordágyon, nyakmerevítőben vitték le a pályáról, majd kórházba is szállították. A Magyar Labdarúgó Szövetség Twitter csatornáján közölte: az állapota stabil, megműtötték és jelenleg egy stuttgarti kórházban ápolják.

focisérülés, összefejelés, Varga Barnabás, foci EB
A sérülés után nagy volt a riadalom. (MTI Fotó)
Barni az ütközéskor agyrázkódást szenvedett, az eszméletét is elvesztette. A mentőhöz érve már visszatért a tudata, ezt követően bevitték a stuttgarti klinikára, ahol a kivizsgálás után felállították a terápiás tervet, eszerint meg fogják műteni. Többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett, több kisebb és nagyobb csont is eltört az arcában, volt, amelyik el is mozdult. Az operáció után két napig bent tartják, és ha minden jól alakul, szerdán engedik ki.

mondta el Pánics Gergely, a csapat orvosa a Ferencvárosi Torna Klub honlapján, miután személyesen is meglátogatta a csatárt a stuttgarti kórházban. 

Nem világos, hogy mi történt. Érkezett a labda, tehát muszáj volt jönnöm. Mindent úgy csináltam, ahogy kellett, bár egy kicsit fájdalmas volt. Azért remélem a srác már jól van.

– idézte fel a történteket a skót válogatott kapusa, Angus Gunn a The National portálnak. 

Általában ilyenkor műtétre van szükség

Ilyen esetekben leggyakrabban a járomcsont, az állcsont, az állkapocs-csont és a homlokcsont törik el, de az agy is megsérülhet. Ezeket a csonttöréseket általában műtéttel tudják helyrehozni. 

Azt tudjuk, hogy a focista járomcsontja megsérült, ilyenkor jól látható és tapintható az arc formáját alapvetően meghatározó, szem alatti csont ívének besüppedése. Ezt műtéttel tudják helyrehozni, a gyógyulási ideje nagyjából négy hét. Azt nem lehet tudni, hogy a játékos arcának melyik része sérült még meg pontosan, de ha az állkapocs is traumát szenved, az már komolyabb beavatkozást is igényelhet. Az elmozdulással járó arccsonttörés esetén ugyanis többnyire rekonstrukciós műtéteket végeznek, ami után alapos rehabilitációra is szükség lehet. Ez fizikoterápiából, manuálterápiából, mozgás- és koordinációs gyakorlatokból áll. 

Így zajlik a műtét

Amikor az arccsontot műteni kell, altatásban fémlemezekkel és csavarokkal rögzítik a csontokat – írja betegtájékoztatójában a Szegedi Tudományegyetem Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinikája. Előfordulhat azonban, hogy a törés olyan helyzetű, illetve elmozdulása olyan kismértékű, hogy nem igényel lemezes rekonstrukciót. Ebben az esetben az alsó és felső állcsont közötti rögzítést gumigyűrűkkel, dróthurkokkal végzik el, hogy ennek köszönhetően beállíthassák a fogak sérülés előtti záródását. 

Zacher Gábor szerint óriásit hibázott az orvosi személyzet a focista ellátásakor – erről az rtl.hu-nak beszélt

Ha elmarad a műtét

Ha a beteg nem veti alá magát a műtétnek, vagy a megfelelő diagnózis hiányában nem végzik el az alsó állcsont-törés műtéti helyrehozatalát, akkor rágási nehezítettséget okozó fogzáródási rendellenesség, csontgyulladás, álízület, az alsó ajak és az állcsúcs zsibbadása alakulhat ki, sőt a fogak illeszkedési zavarát vagy akár teljes szájzárat is okozhat. Ha a felső állcsont és az arcközép csontok törésének műtéti ellátása marad el, akkor harapási rendellenesség, arczsibbadás, kozmetikai defektus léphet fel. A műtét segítségével azonban általában sikerül helyreállítani a sérülést megelőző megfelelő fogzáródást, a duzzanat elmúltával pedig helyreáll az arc szimmetriája is.  

Ekkor állhat újra pályára

 Az arccsonttörés után általában csak akkor engedélyezik újra a sportolást, amikor a sportoló teljesen felépült és minimális az újrasérülés veszélye. A sportorvos.hu szerint azonban a sérülés kiterjedésétől függően már korábban, a gyógyulási folyamat alatt is végezhet edzést, de ilyenkor a megfelelő védőeszköz használata kötelező.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A kutyád nem boldog, amikor ezt csinálja – a legtöbb gazdi félreérti
A rák rejtett csatlósa: egy vitamin segíti a tumorsejtek túlélését
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
áfonya
Nem hinnénk, de ezt teszi az áfonya a szervezetünkkel
ADHD
Így eszik egy ADHD-s: 6 szokás, amely árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Jellemzően változó felhőzetre számíthatunk elsősorban a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén záporral, esetleg zivatarral. Ezzel szemben az Alföld nagy részén sok napsütés és csapadékmentes idő valószínű. Az északnyugati szél északkeleten és nyugaton olykor megerősödik.A csúcsérték 12 és 17 fok között alakul. Leginkább gyenge hidegfronti hatás mondható ki, de már csökkenő intenzitással. Az északnyugati szél mérséklődése és a fokozatos felhőzetváltozás arra utal, hogy a front már átvonult, de a légkör még nem teljesen nyugodott meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!