Hogyan pusztítják magukat a fiatalok?

A közúti balesetek, az öngyilkosság, az erőszakos cselekmények, valamint az AIDS és a tuberkulózis a leggyakoribb halálokok a 24 éven aluliak körében világszerte - olvasható a "The Lancet" folyóiratban közzétett jelentésben.

Epidemiológus szakértők a világ 1,8 milliárd 10 és 24 év közötti népességének körében 2004-ben bekövetkezett halálesetek körülményeit vették górcső alá. A halálesetek 10 százalékát a közúti balesetek tették ki. Az öngyilkosságok 6,3; az erőszakos bűncselekmények 6,0; az alsó légúti fertőzések, a tuberkulózis és az AIDS pedig a halálesetek 5,5 százalékáért voltak felelősek.

A tanulmányból az derült ki, hogy az egyes régiók között jelentős különbségek figyelhetők meg. A korai halálesetek közel kétharmada a Szaharától délre fekvő afrikai országokban és Délkelet-Ázsiában fordult elő, és csupán három százaléka történt a gazdag országokban.

A szakszerűtlen abortusz és a szegény országokban elterjedt női nemiszerv-csonkítás szintén jelentős tényezőnek számít. Az "anyai mortalitás", amely magában foglalja az ehhez hasonló gyakorlatokat is, a tizenéves és fiatal felnőtt nők körében bekövetkező halálesetek 15 százalékát teszi ki.

A tanulmányt a melbourne-i Royal Gyermekkórház kutatói készítették George Patton vezetésével. A kutatásban a londoni egyetem (Russell Viner vezetésével) valamint az Egészségügyi Világszervezet (Krishna Bose vezetésével) kutatócsoportja is részt vett.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!