Nem ritka, hogy házi kedvenceink, és itt most elsősorban az emlős kisállatokra gondoljunk, a törődést, ápolást, táplálékot nyújtó kezet játékból, félelemből megsértik, megharapják, megkarmolják.

Nem ritka, hogy házi kedvenceink, és itt most elsősorban az emlős kisállatokra gondoljunk, a törődést, ápolást, táplálékot nyújtó kezet játékból, félelemből megsértik, megharapják, megkarmolják.

Legyen szó akár állati - de akár emberi - harapás okozta sebekről, ezek minden esetben súlyosan fertőzöttnek tekintendők. Ezekben a sebekben ún. vegyes baktériumflóra található, vagyis számolni kell bennük mind aerob, mind anaerob kórokozók jelenlétével. Ez előbbi azt jelenti, hogy a kórokozó csak oxigén jelenlétében tud életben maradni és szaporodni, míg az utóbbi épp ellenkezőleg, oxigén jelenlétében elpusztul vagy inaktív állapotba kerül.

A harapott seb fertőtlenítése, kitisztítása során ezért érdemes a fenti tényeket is figyelembe venni, és a sebet a jódtartalmú fertőtlenítőszer mellett hidrogén-peroxid oldattal is kimosni. A felpezsgő oxigénbuborékok nemcsak mechanikusan tisztítják a sebet, de erős oxidációs képességük révén különösen hatékonyak a kórokozókkal szemben. Mivel a seb mélyén is képes átmenetileg aerobviszonyokat kialakítani, a különösen veszélyes anaerobbaktériumok ellen igen hatékony.

A harapott sebek elsődleges ellátása során szükség lehet vérzéscsillapításra. A kapilláris vérzések perceken belül elállnak, külön csillapításukkal általában nem kell foglalkozni. A vénás vérzések a felhelyezett nyomókötés alatt rendszerint gyorsan megszűnnek. A nyomókötés a steril mull-lapra helyezett gézgombócból vagy mullpólyából készíthető el, amit néhány pólyamenettel kell rögzíteni a sérült végtaghoz, testtájékhoz. Ha a nyomókötés átvérzik, azt nem szabad eltávolítani, célszerűbb inkább újabb gézlapokat ráhelyezni, és azokat ismételt pólyamenetekkel rögzíteni. A kisebb verőeres vérzések nyomókötéssel szintén megszüntethetők. Az erőteljes artériás vérzés csillapításához azokat a nyomópontokat kell megkeresni, ahol a sérült verőér csontos alap felett fut. Itt két-három ujjunkkal kell a verőeret az alatta fekvő csonthoz szorítani. Ekkor a vérzés azonnal megszűnik, vagy jelentősen csillapodik.

A seb kötözése, a sérült végtag nyugalomba helyezése után minden állat okozta sérülést orvosnak is meg kell mutatni. Minden harapott sérülés esetén szükség van a tetanusz védőoltás beadására.

Ugyanakkor gondolni kell a veszettséggel történt fertőződés lehetőségére is. Fontos tudni, hogy a veszettség ellen beoltott állat is lehet fertőzött, éppen ezért szükséges, hogy a sérülést okozó kedvencünket vizsgálja és figyelje meg állatorvos. Ha az állat nem ismert, elszökött, nem befogható, akkor komolyan szóba jön a sérült beoltása veszettség elleni védőoltásokkal.

A harapott seb sebészeti ellátása speciális ismereteket igényel. A sérülés nagyságától, a sérülés és az ellátás között eltelt időtől, a sérült testtájéktól függően változó mértékű sebkimetszésre lehet szükség. Nem biztos, hogy a sebet össze lehet varrni, és szinte kivétel nélkül szükség lehet valamilyen antibiotikumvédelemre, amit esetleg csak injekcióban lehet beadni, így gyakorta kerülhet sor kórházi felvételre is.

A legfontosabb tehát, hogy minden harapott sebbel - legyen az egészen felületes vagy apró -, tekintet nélkül arra, hogy kutya, macska, aranyhörcsög vagy tengerimalac okozta-e, lehetőség szerint azonnal forduljunk orvoshoz. Az időben végzett szakszerű sebellátás nagyon sok kellemetlenségtől óvhatja meg az óvatlan állatbarátot. X.évf./11.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!