Halálfélelem kerítette hatalmába a sofőrt, így segített rajta a mentős

Sokkolta a budapesti forgalom, kénytelen volt félreállni autójával egy nő, akinek pánikrohamot okozott a nagy stressz.

Egy kétségbeesett női hang kérte a mentők segítségét péntek délután - tudatta Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.

forgalom, Budapesz, Erzsébet-híd
Sokkolta a budapesti forgalom. Fotó: Getty Images

A nő pánikrohamot kapott vezetés közben, amitől halálfélelem kerítette hatalmába, ezért gyorsan félreállt egy parkolóba. A mentésirányító csaknem fél órán keresztül beszélgetett a bejelentővel és kiderült mi a baj: a nőnek ugyan régóta volt jogosítványa, évek óta nem vezetett azonban a fővárosban és ez okozta a hatalmas stresszt. A mentésirányítónak annyira sikerült megnyugtatnia a bejelentőt, hogy a panaszai is teljesen megszűntek és végül mentőre sem volt szükség. Ráadásul abban is sikerült megegyezniük, hogy a nő gyalog folytatta útját.

A pánikbetegség egyre több embert érint világszerte, nőknél jóval gyakoribb és általában fiatal felnőttkorban jelentkezik. Fontos tudni, hogy az emberek harmada élhet meg pánikrohamot, ez azonban még nem egyenlő a pánikbetegséggel. A pánikroham hirtelen csap le, látszólag nincs kiváltó oka.

A pánikbetegség tünetei 

  • légszomj, megfulladástól való félelem;
  • szédülés, ájulásérzés, bizonytalanságérzés;
  • szapora szívverés, szívdobogás;
  • reszketés, remegés;
  • verejtékezés;
  • fuldoklás;
  • hányinger, hasi fájdalom,
  • zsibbadás, hangyamászás érzés, érzéketlenség;
  • kipirulás, hevülés, hidegrázás;
  • mellkasi nyomás, fájdalom, szúrás;
  • halálfélelem;
  • megőrüléstől, kontrollvesztéstől való félelem;
  • reszketés, remegés.

Kezelés nélkül éveken át fennállhat a betegség, amely így a mindennapi életet igencsak megnehezítheti. A tünetek észlelésekor tehát érdemes mielőbb felkeresni a háziorvost, aki a megfelelő helyre irányít!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!