Háború: rengeteg gyerek van a sérültek és halottak között

Ahol háború dúl, ott a gyerekek sincsenek biztonságban. Az ukrán nemzeti ünnepek idején ráadásul még nagyobb a veszély – az eddigieknél is durvább orosz támadásra lehet számítani az ukrán függetlenség napján.

A gyerekeknek nem lenne más dolguk, csak játszani, tanulni a világról és élvezni az életet. Sokaknak viszont erre nincs lehetőségük – mások mellett például a háború sújtotta övezetekben élő ukrán gyermekeknek sem. Az RTL Klub Híradója például egy olyan 12 éves fiú mindennapjaiba engedett betekintést, aki jelenleg a focizás helyett a támadásokban megsebesült édesanyjáról gondoskodik, és próbálja újraépíteni szétbombázott házukat.

háború
Ahol háború dúl, ott a gyerekek sincsenek biztonságban. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

A fiú anyját néhány hete találta el egy lövedék, ennek következtében pedig szétroncsolódott a nő jobb lábfeje. Az orvosok szerint amputálni kell a lábát. A nő viszont sokkal jobban félti a fiát. „Egy gyereknek nem szabadna ilyen munkát végeznie, túl nagy felelősség nehezedik rá” – fogalmazott. A fiú barátai egyébként már mind elmenekültek az országból, ő viszont arra vágyik, hogy katona lehessen, és megvédhesse a hazáját.

A kórházak és a civilek megtámadásáról szóló cikkek mellett a háborús nemi erőszakról szóló tudósítások is igen nagy indulatokat váltanak ki világszerte.

Rengeteg gyerek sérült meg

Azonban sajnos nem ez a fiú az egyetlen, akinek nem jutott ki a gondtalan gyerekkorból. A riportban több olyan gyereket is mutattak, akik jelenleg is kórházi kezelésre szorulnak súlyos sérüléseik miatt. Az egyik kislánynak például amputálni kellett az egyik lábfejét.

Az UNICEF adatai szerint már mintegy ezer gyerek sérült meg vagy veszítette életét Ukrajnában az orosz-ukrán háború kitörése óta eltelt fél évben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.