Ha résnyire leengeded a kocsi ablakát, a hőség akkor is ölhet – figyelmeztet a rendőrség

Soha senkit ne hagyj az autóban! – hívják fel a figyelmet.

Mindig veszélyes és felelőtlen dolog a gépjárműben bárkit magára hagyni, azonban a mostani hőség idején ez könnyen életveszélyes is lehet, és az szinte mindegy, hogy az autó teljesen zárva van, vagy résnyire leengedtük az ablakot – írja a rendőrség.

utastér nyáron, kocsi belső tere, hőség, kánikula, gyerek a kocsiban, gyerek az autóban, hőguta, hősokk
Rendkívül gyorsan felforrósodik ilyenkor a kocsi utastere, akár 70 fok is lehet odabent. Fotó: Getty Images

70 fok is lehet odabent

A napon hagyott autó utastere egy átlagosan meleg nyári napon is rendkívül gyorsan 50 fok fölé emelkedhet, de a mostani hőségben akár a 70 fokot is elérheti. Ezen pedig a résnyire lehúzott ablak sem segít: az utastér belső hőmérséklete a vizsgálatok szerint is mindössze 3 fokkal alacsonyabb, mint felhúzott ablakok mellett. Könnyedén hőgutát lehet kapni tehát ilyenkor is, ami akár tragikus kimenetelű is lehet, főként gyerekek és kisállatok esetében.

Mint ahogy arról a napokban beszámoltunk, legutóbb egy hároméves gyerek halt meg, mert bent hagyták az autóban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!