Gusztustalan húsboltot zártak be

Súlyos higiéniai problémák miatt zárt be egy Győr-Moson-Sopron megyei húsboltot a Nébih. A kolbász érlelésére használt terembe szennyvíz folyt, a húsokon egérrágás nyomait és egérürüléket fedeztek fel.

Egy Győr-Moson-Sopron megyei húsboltban és a hozzá tartozó előállító helyen tartottak ellenőrzést a múlt héten a Nemzet Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az egységben számos szabálytalanságot, köztük súlyos higiéniai problémákat találtak az ellenőrök. Az akció során több mint 9,5 tonna élelmiszer megsemmisítését rendelték el a Nébih munkatársai.

Az érintett bolt adatait a Nébih jogsértési listáján tekinthetik meg!

Szennyvíz a húsok mellett

A szakemberek elrettentő higiéniai állapotokat találtak a húsboltban. Hiányoztak a működéshez szükséges, alapvető higiéniai feltételek, például az egység egész területén nem volt folyó meleg víz, hiányoztak a higiénikus kézmosás feltételei. A létesítmény minden helyisége túlzsúfolt volt, egymás hegyén-hátán tárolták a csomagolt és csomagolatlan, félkész- és késztermékeket. A vizsgálat idején a ládamosó helyiségben épp dugulás volt, a szennyvíz pedig a kolbász érlelésére használt terembe folyt. Egérrágás nyomait és egérürüléket is találtak az ellenőrök a pácolós hűtőkamrában tárolt élelmiszeren.

A kolbász érlelésére használt terembe szennyvíz folyt (Fotó:Nébih)
A kolbász érlelésére használt terembe szennyvíz folyt (Fotó: Nébih)

Adminisztratív problémák is bőven akadtak: a dolgozók egészségügyi alkalmassága 2015-ben lejárt, érvényes egészségügyi nyilatkozattal egyikük sem rendelkezett. Gyártmánylapot 12 termékről tudtak bemutatni, holott az árlista szerint a boltban 50 termékféleséget készítettek. A termelésről napi nyilvántartást nem vezettek, nyomon követési rendszert nem működtettek.

Miután zárolták az egység fagyasztókamráját, és annak tartalmát részletesen átvizsgálták, a szakemberek összesen 120 tétel, több mint 9,5 tonna élelmiszer forgalomból történő kivonását és megsemmisítését rendelték el. Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!