Furcsa betegség terjed Indiában

Eddig 227 embert szállítottak kórházba egy rejtélyes kór miatt Indiában. A hivatalos adatok szerint egy ember halt meg a betegség miatt, aminek úgy tűnik nincs köze a koronavírushoz.

Habár még India is küzd a koronavírus-járvánnyal, az 1,3 milliárdos lakosságú ország délkeleti részén egy újabb különös betegség ütötte fel a fejét. A BBC cikke szerint még nagyon keveset lehet tudni a kórról, hivatalosan egy ember életét követelte és 227 embert szállítottak miatta kórházba. Az eddigi tesztek alapján a betegséget nem a koronavírus okozza.

Városok, ahol nem jó a levegő Egy korábbi felmérés megvizsgálta, hogy a világ mely részein volt a legszennyezettebb a levegő 2018-ban. A tíz legrosszabb helyzetben lévő város közül hét is Indiában található. Kattintson a részletekért!

Nem tudni, mi váltja ki a tüneteket

A kórházi beszámolók szerint a betegség rendkívül változatos tünetekkel jelentkezhet. A betegeknek - főleg a gyerekeknek - először a szemük kezd égni, majd váratlanul erős hányinger tört rájuk. Néhányan közülük el is ájultak, vagy rohamot kaptak - nyilatkozta a The Indian Express című lapnak az Eluru Állami Kórház egyik orvosa. Sokan már felgyógyultak a betegségből, 157 embert azonban még jelenleg is kezelnek.

Még nem derült ki, hogy mi okozza a különös tüneteket. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Még nem derült ki, hogy mi okozza a különös tüneteket. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A betegség epicentrumának számító Eluruba egy speciális orvoscsoportot küldtek, hogy kivizsgálják a furcsa tüneteket kiváltó megbetegedést. A tartomány egészségügyi minisztere, Alla Kali Krishna Srinivas szerint a betegektől vett vérmintákban nem találták nyomát vírusos megbetegedésnek.

A lehetséges okok közül az országban egyébként komoly gondot jelentő víz- és légszennyezést is kizárták, a szakemberek szerint csak laboratóriumi elemzésekkel tudják megfejteni, hogy mi állhat a rejtélyes betegség mögött. A helyi politikai ellenzék azonban ezt nem fogadja el és azt sejti, hogy valamilyen szennyeződés miatt betegedtek meg a helyi lakosok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a keleti, északkeleti tájakon kevés helyen még előfordulhatnak felhősebb körzetek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, de északkeleten élénk, akár egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet le a levegő, míg a városokban és a szeles tájakon enyhébb lehet a hajnal. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?