Fertőző betegségeket hozhat az árvíz

Az egészségügyi ellátórendszer zavartalan működését is figyelemmel kísérik a helyi védelmi bizottságok a dunai árvíz kapcsán.

A várható rendkívüli dunai árhullám, az esetleges kitelepítések, illetve az elhúzódó védekezés közegészségügyi szempontból is kihívást jelentenek. Az érintett megyék tisztifőorvosai részt vesznek a helyi védelmi bizottságok munkájában, emellett az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szakmai támogatást nyújt az ilyenkor szükséges intézkedések meghozatalához. Megfelelő felkészüléssel az állampolgárok is sokat tehetnek saját maguk és környezetük egészségének megóvásáért.

Az árvízzel veszélyeztetett területeken az enterális úton terjedő fertőző betegségek (bélfertőzések) Magyarországon és a hazánkkal szomszédos területeken is ritkák. Így különleges járványügyi intézkedésekre, a lakosság széleskörű védőoltására jelenleg nincs szükség. Ám az árhullám levonulása után különös figyelmet kell fordítani a rovarok és rágcsálók irtására. A szúnyogok a csípés kellemetlen érzésén túl több fertőző betegség (pl. nyugat-nílusi láz) terjesztői lehetnek, a rágcsálók pedig az emberi fogyasztásra szánt élelmiszereket szennyezhetik ürülékükkel, vizeletükkel, amelyek így olyan fertőző betegségek terjesztői lehetnek, mint pl. a tularémia és a leptospirózis.

Árvíz idején kiemelten kell figyelni az általános higiénés szabályok fokozott betartására. Fontos a rendszeres, szappanos kézmosás és/vagy a különböző kézfertőtlenítő készítmények, kendők használata. Soha ne nyúljunk piszkos kézzel a szemünkhöz, a szánkhoz. A sebeket minél előbb, megfelelően el kell látni, hogy ezzel is csökkentsük a fertőzésveszélyt.

Csak megbízható eredetű ételt és italt fogyasszunk. A meleg ételeket lehetőség szerint forraljuk át – hőkezeléssel a kórokozók jelentős része elpusztítható. A zöldségféléket fogyasztás előtt ivóvíz minőségű vízzel alaposan mossuk át, hámozzuk meg. Az árvizes területeken csak ellenőrzött, vezetékes ivóvizet használjunk, az ásott kutakból inni tilos. Aki a vízvezetékeken csőtörést vagy a környezetében vízkimaradást észlel, azonnal jelentse a vízmű üzemeltetőjének és az illetékes kormányhivatal járási népegészségügyi intézetének. Amíg megnyugtató választ nem érkezik, vezetékes vizet is csak forralva szabad inni. Hasmenéses panaszok esetén azonnal forduljunk orvoshoz!

Az esetleges kitelepítésre felkészülve a veszélyeztetett lakosoknak célszerű sürgősségi csomagot összeállítaniuk. A váltóruházat és a tisztálkodási szerek mellett nem szabad megfeledkezni az állandóan szedett gyógyszerekről, a csecsemőknek tápszerről, ruházatról, pelenkáról. Ez a csomag szükség esetén azonnal magunkkal vihető.

Katasztrófahelyzet , illetve kitelepítés esetén az egészségügyi ellátás megszervezéséről – a helyi védelmi bizottságok tagjaként – a megyei tisztifőorvosok intézkednek, az alapellátástól az ún. szükséggyógyintézetek kialakításáig (pl. tornatermek, sátrak). A szükséges közegészségügyi intézkedések meghozatala is a megyei tisztifőorvosok, illetve a helyi védelmi bizottságok feladata. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal ehhez a munkához minden lehetséges információt és segítséget megad. A megyei tisztifőorvosok, a védelmi bizottságok, valamint a társszervek megkereséseit soron kívül kezeljük, ezzel is segítve a rendkívüli helyzet adta feladatok hatékony végrehajtását. Célunk, hogy az egészségügyi ellátórendszer működése a körülmények ellenére is zavartalan maradhasson, az állampolgárok egészségét megóvjuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!