Ezért tilos az sms a kocsiban!

Egy friss kutatás szerint a figyelemzavaros-hiperaktív tinédzserek rosszabb autóvezetők, mint azok a kortársaik, akiknél nem áll fenn ilyen állapot, a volán mögötti sms-ezés pedig csak tovább ront ezen a helyzeten.

Sőt mi több, a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a vezetés közbeni sms-írás hatására az átlagos tinik vezetési technikája is a (ADHD) társaik szintjére csökkent, mindez pedig arra figyelmeztet, hogy sofőrként bárki számára veszélyekkel jár a megosztott figyelem.

A figyelemzavaros hiperaktivitás (más néven ADHD) jeleit fontos időben felismerni. Cikkünk ehhez nyújt segítséget.Amint azt dr. Andrew Adesman, a New York-i Steven és Alexander Cohen Gyermek Orvosi Központ munkatársa a Pediatrics című lap hasábjain kifejtette, a tizenéveseknek körülbelül a fele beismerte, hogy vezetés közben szokott sms-t írni. Az Egyesült Államokban a 18 éven aluliak közül nagyjából 6,4 millió gyereknél diagnosztizáltak figyelemzavaros hiperaktivitást életük valamely szakaszában.

A fenti vizsgálat során a szakemberek összesen hatvanegy 16-17 éves fiatal autóvezetőt kísértek figyelemmel, akiknek nagyjából a felénél jelentkezett a hiperaktivitás. Valamennyiüket megkérték, hogy negyven percen át vezessenek egy autó szimulátort, az idő felében városi vagy vidéki körülmények között teljes zavartalanságban, kétszer tíz percen át pedig úgy, hogy egy másik szobában tartózkodó kutatóval kellett telefonon beszélniük, illetve szöveges üzeneteket váltaniuk.

Az eredmények azt mutatták, hogy a figyelemzavaros-hiperaktív (ADHD-s) fiatalok eleve rosszabbul vezettek, nehezebben maradtak a saját sávjukban, és nehezebben tartották a sebességüket, ám amikor vezetés közben még sms-t is kellet írniuk, a mobilt , ha az azt érzékeli, hogy az autó mozgásban van. Emellett egy olyan szemkövető eszköz is nagy segítséget jelenthetne, amely automatikusan riaszt, vagy rezegtetni kezdi a sofőrülést, ha a vezető két másodpercnél tovább leveszi a szemét a forgalomról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!