Vezető halálok lett a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia más formái bekerültek a tíz leggyakoribb halálok közé, az elmúlt évben a hetedik helyen álltak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint.

A magasabb jövedelmű országokban az Alzheimer-kór és a demencia más formái még ennél is előrébb szerepelnek a listán: a vezető halálokok között a második helyre kerültek. Az európai régióban az ilyen betegségek következtében elhunytak száma a 2000-es 158 ezerhez képest 2019-ben már 497 ezer volt.

Összességében azonban az átlagéletkor továbbra is nő: az emberek 2019-ben világszerte átlagosan hat évvel éltek tovább, mint 2000-ben, amikor 73 év volt az átlagéletkor. Az európai régióban a várható élettartam 72,5 évről 78,2 évre növekedett.

demencia Alzheimer-kór halálok
Az elmúlt tíz évben háromszorosára nőtt a demencia miatt elhunytak száma Európában. Fotó: Getty Images

A koronavírus és a diabétesz is új szereplők

A diabétesz drámai módon csökkentheti a vese öntisztító képességét, ami súlyos következményekkel járhat - bővebben erről ide kattintva olvashat.

A lista élmezőnyében szintén új betegség a diabétesz, ami a 9. helyre került 2019-ben. A cukorbetegség okozta halálesetek száma 70 százalékkal emelkedett 2000 óta, és elérte az 1,5 milliót.

Idén már több mint 1,5 millió ember hunyt el világszerte a koronavírus okozta betegségben is. Ha a többi halálok idén is olyan arányban követel életeket, mint 2019-ban, akkor a COVID-19 a hetedik helyre kerülhet a leggyakoribb halálokok 2020-as tízes listáján - fejtette ki a WHO szóvivője.

Továbbra is vezetnek a szívbetegségek

A 10 leggyakoribb halálok 2019-ben:

  • Szívbetegségek
  • Agyvérzés
  • Krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD)
  • Alsólégúti fertőzések
  • Újszülötteknél jelentkező komplikációk
  • Légúti, hörgő- és tüdődaganatok
  • Alzheimer-kór és más demenciabetegségek
  • Hasmenéses betegségek
  • Diabétesz
  • Vesebetegség
  • A tíz leggyakoribb halálok a világszerte bekövetkezett 55,4 millió haláleset 55 százalékát okozták. A szívbetegségek ugyanúgy, ahogyan az elmúlt 20 évben, ezúttal is az első helyen állnak. 2019-ben csaknem kilencmillió ember halálát okozta világszerte szívbetegség, mintegy kétmillióval több emberét, mint 2000-ben. Összességében a világban történt halálesetek 16 százalékáért felelnek. Az európai régióban a szívbetegségek okozta halálesetek száma az elmúlt két évtized alatt 15 százalékkal 2,16 millióra csökkent 2019-ben.

    Van, ahol csökkennek a számok

    A legnagyobb előrelépés a WHO adatai szerint az újszülötteket érintő betegségek esetében következett be: 2000-ben még 3,2 millió újszülött halt meg ezek miatt, 2019-ben lényegesen kevesebb, mintegy kétmillió.

    A hasmenéses betegségek következtében is kevesebben hunytak el: míg 2000-ben 2,6 millióan, addig 2019-ben 1,5 millióan. Szintén biztató, hogy az AIDS 2000-ben még a nyolcadik leggyakoribb halálok volt, 2019-ben a 19. helyre esett vissza, a tuberkulózis pedig a 7-ről a 13. helyre került.

    A koronavírus megjelenésének ellenére a fertőző betegségek terén is számottevő a javulás: míg 20 évvel ezelőtt a tíz leggyakoribb halálokból hat fertőzőbetegség volt, az elmúlt évben csupán három került fel a tízes listára - a WHO ezek közé sorolja az alsólégúti fertőzéseket, a hasmenéses megbetegedést és az újszülötteknél fellépő komplikációkat.

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
    magas vérnyomás
    Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
    glikémiás index
    Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
    vércukorszint
    Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
    ágyi poloska
    Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +16 °C
    Minimum: +6 °C

    Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
    kvíz
    Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!