Erre olyan büszkék a csontsovány nők

Egy friss kutatás szerint az anorexiások gyakran büszkélkednek egymásnak azzal, ki mennyit fogyott éppen, és ezzel az öngerjesztő folyamattal olyan ördögi körbe kerülnek, amiből nehéz kiszabadulni.

A korábbi kutatások elsősorban arról szóltak, hogy a különféle negatív érzelmek - például a szomorúság vagy a düh - miként váltják ki valakiben az anorexiát, a mostani vizsgálat azonban mindezt azzal egészíti ki, hogy az étkezési rendellenességek kialakulásában sokszor a pozitív érzelmek is szerepet játszhatnak, például az, hogy valaki büszke arra, milyen sokat tudott fogyni.

A kutatást vezető Edward Selby, a New Jersey-i Rutgers Egyetem professzora két héten át 118, 18 és 58 év közötti nő érzelmi állapotát kísérte figyelemmel, akik mind anorexia nervosával küzdöttek. A vizsgálatok kimutatták, hogy az alanyok nem csupán negatív érzelmeket mutattak, hanem pozitívokat is, méghozzá éppen azzal kapcsolatban, hogy milyen gyorsan, milyen sok kilótól bírtak megszabadulni.

A szakemberek egybehangzó véleménye szerint az anorexia nem szervi eredetű betegség. Habár bizonyos jelek az éhség és a jóllakottság szabályozását végző hipotalamusz működési zavarára utalnak, ez közvetetten, lelki hatásokra következik be. Ebben nem kis szerepe van a társadalmi-kulturális környezetnek, például annak, hogy manapság a vékony testalkatú nő a szépségideál. A teljes cikket ide kattintva éri el ! Amint azt a szakember elmondta, nagyon fontos megérteni, hogy az anorexiásokat pontosan milyen motivációk mozgatják, jelenleg ugyanis csupán egyharmaduk gyógyul fel a betegségéből. A mostani kutatás alapján úgy tűnik, az boldog családban , párkapcsolatban élhetnének.

A című lapban közzétett vizsgálatból az is kiderül, hogy az anorexiásokban a fogyásuk hatására kialakult örömérzetért elsősorban a különféle anorexiát népszerűsítő weboldalak tehetők felelőssé, ahol az anorexiások gyakran egymásra licitálnak, hogy kinek milyen vékonyra sikerült már fogynia, illetve egymást lelkesítik és ösztönzik további fogyásra. Selby professzor szerint fontos lenne további kutatásokat végezni azzal kapcsolatban, vajon miként lehetne az anorexiásokban olyan pozitív érzelmeket generálni, melyek a fogyás helyett inkább az egészséges életmóddal állnának összefüggésben.

Az anorexiások gyakran büszkélkednek egymásnak azzal, ki mennyit fogyott éppen

Csak Nagy-Britanniában nagyjából 1,6 millióan szenvednek valamilyen étkezési rendellenességtől , és közülük minden tizedik anorexiás. Az anorexia nervosa a legveszélyesebb mentális betegség, többen halnak meg benne, mint depresszióban vagy pszichózisban. A betegek önértékelése általában igen alacsony, tízből kilenc anorexiás nő, ám egyre több férfi is a betegség áldozatává válik. A gyógyuláshoz enyhébb esetben elég pszichológushoz járni, de súlyosabb esetben kórházi kezelés is szükséges.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!