"Elfogadhatatlanul lassú az oltóanyagok bevezetése Európában"

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az uniós országok nagyon lassan haladnak lakosságuk beoltásával.

A fokozódó európai járványhelyzet és a szükségesnél nehézkesebb vakcináció miatti nemtetszését fejezte ki az Egészségügyi Világszervezet. A WHO szerint az oltóanyagok európai bevezetése "elfogadhatatlanul lassú", a régió helyzete pedig sokkal aggasztóbb, mint néhány hónapja. Ahogy arról a bbc.com beszámolt : a szervezet kifogásolta, hogy sok európai országban csúszik az oltási kampány, miközben a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma drasztikusan emelkedik. ( Magyarországon az elmúlt 24 órában 9288 új koronavírus-fertőzöttet és 258 áldozatot regisztráltak. A legalább egy oltást megkapók száma 2 millió felett jár, ami lakosságarányosan körülbelül 22 százalékot jelent.)

Európai Unió oltási kampány
Uniós szinten nem halad túl jól a tömeges vakcináció. Fotó: Getty Images

A számok beszédesek

A WHO közleményében megjegyezte, hogy míg az unióban eddig csak az összlakosság 16 százalékát sikerült beoltani - ők azok, akik legalább az első dózist megkapták valamelyik koronavírus elleni védőoltásból -, az Egyesült Királyság jelenleg 52 százalékos átoltottságnál jár. (Az Unió álláspontja szerint azonban ez azért lehetséges, mert az Egyesült Királyság "igazságtalan előnyhöz" jutott az oltóanyaggyártókkal kötött szerződésekkel. Mindenesetre tény, hogy a hónapok óta tartó vakcinaviták nem segítették elő a hatékonyabb járványkezelést.)

Az új típusú koronavírus elterjedése óta az egyik legnagyobb témakör, amelyet nagyfokú bizonytalanság övez, a fertőzés lezajlása után kialakuló immunitás. Nincs ez máshogy a vakcinák nyújtotta védelemmel sem - egyelőre a szakértők is csak óvatos becslésekbe bocsátkoznak. Összegyűjtöttük, mit lehet tudni eddig. Részletek!

A WHO közleményében hangsúlyozta: továbbra is az oltással lehet a legeredményesebben és leggyorsabban visszaszorítani a járványt. Megjegyezték ugyanakkor, hogy az egyes koronavírus elleni oltóanyagok uniós engedélyezése nagyon lassú, ami a WHO európai igazgatója, Hans Kluge szerint elnyújthatja a COVID-19-járványt a régióban.

Ez lehet a megoldás

"Fel kell gyorsítanunk a tömeges oltásokat a vakcinagyártás felpörgetésével, a vakcinabeadás útjában álló akadályok elhárításával, és minden raktáron lévő oltóanyag felhasználásával" - tette hozzá. Elméletben tehát megvan a megoldás. Más kérdés, hogy a folyamatos vakcinaellátás biztosítása és a oltási kampányok felgyorsítása európai szinten mennyire lehetséges.

Múlt héten a WHO európai régiójának nagy részén - amely több mint 50 országot foglal magába Grönlandtól egészen Oroszország távol-keleti részéig - fokozódott a járvány. 1,6 millió új fertőzöttet regisztráltak és közel 24 000 halálesetet jelentettek - közölte a WHO. Közben a régióiban élő csaknem 900 millió ember mindössze 10 százaléka kapta meg legalább az első oltást.

A Magyarországon jelenleg használt új koronavírus elleni vakcinákról részletesen tájékozódhat korábbi írásunkból !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!