Életveszélyes drog terjed Magyarországon

A bika névre keresztelt dizájnerdrognak már 11 halálos áldozata van itthon.

Új kábítószer kezdett terjedni Magyarországon, a "4FMDB Bika" néven futó vegyület május végi megjelenése óta 11 ember életét követelte - írja a hvg.hu . A szer rosszullét után gyors halált okozhat, amit görcsroham, őrjöngés előzhet meg.

Egy fröccs áráért veszik a veszélyes szert

Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense szerint egy miskolci, lyukóvölgyi haláleset után azonosították az új pszichoaktív anyagot először Magyarországon. A dizájnerdrogot nagyjából egy fröccs áráért lehet megvenni a piacon, az elmúlt hónapokban már 11 halálesetet kapcsoltak össze vele.

Az áldozatok többsége korábban is fogyasztott drogot, az azonban biztos, hogy az új szer miatt vesztették életüket. Az áldozatok először fáradtságra, szívtájéki fájdalomra és légzési nehézségre panaszkodtak, a halál beállta előtt görcsrohamuk volt, több esetben őrjöngeni kezdtek.

A rendőrség nagy erőkkel kezdett neki a dílerek felkutatásának, az új szert eddig 51 lefoglalásban azonosították, elsősorban az ország északkeleti megyéiben és Budapesten. Eddigi tapasztalataik szerint Miskolc bizonyos részein a legsúlyosabb a helyzet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég, és helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Legkevésbé a középső országrészben lehet csapadékra számítani. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Késő este 1, 6 fok valószínű. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!