Horror az alföldi tanyán: éhen haltak a tehenek, társaik között bomlott le a testük

Több szarvasmarha is éhen pusztult egy alföldi tanyán, a tetemek pedig másfél hónapig bomlottak a még élő, de éhező szarvasmarhák, disznók és kutya mellett.

Szabó Emese, Székkutas polgármestere feljelentést tett a település külterületén, Pósahalmon történt állatkínzás ügyében, miután egy tanyán több szarvasmarha is éhen halt, a testük pedig ott bomlott le a többi állat között – írta meg a Délmagyar.

Van, amelyik ellés közben pusztult éhen

A jószágok szörnyű kínok között pusztulhattak el, az egyik tehén például ellés közben, a kisborjú is kimúlt. Egy kisborjút a helyszínen, egy elpusztult társa mellett kellett elaltatni, mert az éhezés miatt már menthetetlen volt és nem hagyták, hogy tovább szenvedjen.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal intézkedett az ügyben. A sertéseket elszállították, de a szarvasmarhákkal nem volt egyszerű a hatóság dolga. Az éhező jószágok kitörtek, több tehenet Hódmezővásárhely közelében tudtak csak befogni. A legtovább három bika maradt szabadon, és a többszöri befogási kísérlet sem hozott eredményt, így végül ki kellett lőni őket. 

Szabó Emese, Székkutas polgármestere közösségi oldalán jelentette be: az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Mint írtja: ha kellő időben kért volna a tulajdonos segítséget, mindent megtettek volna annak érdekében, hogy az állatok jobb körülmények közé kerüljenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!