Együtt gyógyult fel a koronavírusból az idős pár

A 91 éves brit Michael és 88 éves felesége is elkapta a koronavírust, a betegséget azonban mindketten sikeresen leküzdötték, és a kórházat is együtt hagyhatták el.

Kéz a kézben hagyhatta el a kórházat az az idős brit házaspár, akiket néhány héttel ezelőtt megfertőzött a koronavírus - írja a BBC . A 91 éves Michaelt és 88 éves feleségét, Gilliant az egyik leicesteri kórházba szállították, miután mindkettejük szervezetében azonosították a járványszerűen terjedő vírust.

Mindennap együtt teáztak

Michael és felesége már több mint 61 éve házasok, és a karantén ideje alatt sem hagyták el egymást. A kórházban dolgozó ápolók szerint a férj minden reggel felöltözött és elsétált a felesége ágyához, hogy beszélgessenek és kézen fogva, közösen fogyaszthassák el a teájukat. Összesen három hetet kellett a kórházban tölteniük, Gillian pedig reggelente izgatottan várta a férjét a közös teázásra, időnként még az ebédjüket is közösen fogyaszthatták el.

Az egyik fiuk, Russel úgy nyilatkozott a lapnak: félt, hogy egyik szülője sem fogja már elhagyni a kórházat. Apja állapota néhány napig látványosan leromlott, az orvosok már azt is javasolták neki, hogy búcsúzzon el tőle, mert talán csak két napja maradt. Michael szervezete azonban nem adta fel a harcot és hamarosan ismét a saját lábán sétálhatott át felesége ágyához. Azt mondta, nagyon meg akart gyógyulni, hogy gondját viselhesse a párjának. "Nem hiányzott a kórházban semmi, hiszen Gillian itt volt és mindennap láthattam" - mondta az idős férfi, aki már az otthonában pihenheti ki feleségével a megpróbáltatásokat.

Egy hónap után láthatta csak újszülött babáját a koronavírusos nő. A kismamát és fiát egy napon engedték ki a kórházból, a nőnek még 1-2 évig kell kapnia az oxigént. Erről részleteket az nlc.hu cikkében olvashatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!