Egyre több gyereket vesz célba a koronavírus

Hétről hétre egyre több gyereknél mutatják ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon, és a korábbi hullámokkal ellentétben már a kicsik sem feltétlenül ússzák meg tünetek nélkül a betegséget. Súlyos esetekről azonban egyelőre nem számoltak be.

A tanévkezdés előtt kezdődött a 12 év felettiek iskolai oltási kampánya. Azonban az oltatlan 12-18 évesek között, illetve a még nem oltható 12 év alattiak körében is egyre több a koronavírus-fertőzött - hangzott el az RTL Klub Híradójában. A tévécsatornának Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke úgy nyilatkozott tapasztalatairól, hogy a kiskorúaknál ráadásul most a korábbinál súlyosabb tünetekkel jelentkezik a fertőzés.

"Az előző hullámokban sokkal gyakoribb volt az, hogy a tünetes illetve igazoltan COVID-os szülők gyermekei vagy nem mutattak tünetet, vagy csak egészen enyhe tüneteket mutattak. Ehhez képest most az az első benyomás, hogy sokkal többször jelentkezik a gyerekeknél is tünetekkel a koronavírus -fertőzés" - magyarázta a szakértő.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Már a kicsik sem feltétlenül ússzák meg tünetek nélkül a betegséget.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Egyre több kiskorú kerül kórházba is

A riportban arra is kitértek, hogy a Bethesda Gyermekkórházban is megugrott a fertőzött gyerekek száma. Az intézmény igazgatója, Velkey György szerint az elmúlt másfél év karanténos időszakai miatt a megszokottnál jóval kevesebb kórokozóval találkoztak a gyerekek, ami jelentősen növelte a mostani szezonban a megbetegedés kockázatát. Ahogy a kicsik visszatértek a közösségbe, a szezonális légúti betegségek mellett egyre több gyereknél jelentkeztek a koronavírus-fertőzésre jellemző tünetek is.

Van, ahol már étterembe sem mehetnek az oltatlanok.

"Koronavírusos betegeink is vannak az egész gyerekgyógyászati rendszerben, és talán azt mondhatom, hogy nagyobb számban" - mondta Velkey. Hozzátette, súlyos COVID-betegek ezidáig szerencsére nem jelentkeztek az intézményben, azonban elég gyakran derül ki, hogy az új típusú koronavírus áll az olyan általános tünetek hátterében, mint a fulladás, torokfájás, fejfájás, hányás és hasmenés.

A 12 év alattiakat is oltani kellene

Zacher Gábor sürgősségi szakorvos pedig arról beszélt az RTL-nek, hogy amint engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az 5-11 évesek COVID-19 elleni immunizálását is, itthon is el kellene kezdeni ezen korosztály oltását. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy még a csecsemők között is egyre gyakrabban jelenik meg a koronavírus-fertőzés.

Egy friss kutatás szerint az új típusú koronavírus mégsem fertőzi meg az emberi agysejteket .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra