Egyetlen égő avarkupacból ennyi szennyezés jut a levegőbe

Az ősz beköszöntével egyre gyakoribb jelenség a kerti zöldhulladék-égetés szerte az országban. A tűzoltók ezzel kapcsolatban azt kérik, hogy inkább mégse gyújtsunk alá a kupacnak, mert sok baj származhat belőle.

„Egy svájci tanulmány szerint egy avarhalom 6 órás égésével annyi szálló por keletkezik, mintha 250 autóbusz 24 órán át folyamatosan jönne-menne” – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-posztjában. „Ezt ugyan nem ellenőriztük, de azt tudjuk, hogy elég sokat állnak a tűzoltóink a leégett területek mellett. Vagy a közepén” – teszi hozzá a bejegyzés. A tűzoltók hangsúlyozzák, hogy a komposzálás ugyan hely- és időigényes, illetve figyelmet igényel, viszont nem árt senkinek.

„Ahol mégis engedélyezik a kerti zöldhulladék-égetést, ott csak az önkormányzati rendeletben meghatározott időben szabad ezt végezni. Ha a település rendelete megengedi, hogy égess, akkor mindig legyen a közelben víz és egy szerszám, amellyel kordában lehet tartani a tüzet. Ha feltámad a szél, azonnal oltsd el a lángokat” – figyelmeztetik a lakosságot a posztban. Az elmúlt hétvégén is több helyre riasztották a tűzoltókat hasonló esetekhez.

Mint azt korábban megírtuk, a kertben meggyújtott zöldhulladék a levegő szennyezésén túl közvetlen tűzveszéllyel is fenyeget. Mit tehetünk, ha mégis gyakran árasztja el a környéket fojtogató füstárral a szomszéd? Mi lehet a nem túl szerencsés égetés helyes alternatívája? Cikkünkben ezekre a kérdésekre is részletes választ adunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?