Egy pohár alkohol is okozhat balesetet

A legtöbb alkoholfogyasztásra visszavezethető sérülés mérsékelt alkoholfogyasztás után történik, derül ki egy svéd diplomamunkából, mely az alkoholfogyasztás és a sérülések közti kapcsolatot vizsgálta.

Az italozáshoz köthető fizikai sérüléseknek a társadalom számára anyagi vonzata van. Miközben azonban az ivás kapcsolata a komoly intoxikációval (alkoholmérgezés), közúti balesetekkel és az erőszakkal mindenki által ismert, a mérsékelt ivás következményei kevésbé kutatott területet képeznek.

Ahhoz, hogy átfogó képet kapjon az alkohol okozta károkról, Hervé Kuendig az alkoholfogyasztás

és a kezelt sérülések közti összefüggéseket vizsgálta az egyik svéd sürgősségi és baleseti osztályon.

Eredményei alapján négyből egy sérülés alkohol fogyasztás következménye volt, de ez az arány időszakonként változott. Pénteken és szombatonként a sürgősségi ellátást 80 százalék fölötti arányban vették igénybe az italozók.

Kuendig azt is kimutatta, hogy a sérülés elszenvedésének esélye, valamely oknál fogva, akár csak mérsékelt alkoholfogyasztást követően is emelkedett. Továbbá, kevéssé meglepő módon a jelentékeny mennyiséget fogyasztott egyének esélye sérülésre magasabb, mint azoké, akik csak keveset ittak. Ennek ellenére, a legtöbb sérülés okaként a mérsékelt alkoholfogyasztást tették felelőssé.

"Eredményeim arra utalnak, hogy preventív célzatú méréseket nem szabadna kizárólag olyan egyéneken végezni, akik rendszeresen sokat fogyasztanak" - mondta Kuendig. "Jótékony eredménye, a sérülések megelőzésében annak lenne, ha társadalom normális mennyiségű alkohol fogyasztásának hatásait mérnék."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!