Drámai életmentés Kőszegen: apja tartotta a víz felett kútba esett kislányát

Drámai életmentés zajlott Kőszegen szombat délután: egy kútba esett kislányhoz és a segítségére siető édesapjához riasztották a mentőket és a tűzoltókat.

Az eddigi adatok alapján úgy tudni, hogy a ház tulajdonosának ismerősei nyaraltak a helyszínen, a gyerekek az udvaron játszottak. Kisháznak nézték a felépítménnyel rendelkező kutat, kinyitották az ajtaját. A kutat takaró deszka azonban beszakadt egy négy és féléves kislány alatt, aki több mint hét métert zuhant. A vele lévő kisfiúnak szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy azonnal szaladt a felnőttekhez, és a kislány édesapja leereszkedett a gyermekéhez, aki egyes elmondások alapján elmerült a vízben. Az apának sikerült kiemelnie gyermekét a hideg vízből, és tartotta, amíg az időközben helyszínre érkező tűzoltók mindkettőjüket kimentették – írja a 112press.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Az apa az elsődleges adatok alapján könnyű sérülésekkel került kórházba. A kislány azonban töréseket és belső sérülést is szenvedett, valamint kihűlt. Állapotának stabilizálása után mentőhelikopterrel szállították kórházba. A 112.hu arra figyelmeztet az esettel kapcsolatban, hogy ami a felnőttek számára egyértelmű veszélyforrás, az egy gyermeknek kalandos búvóhelynek tűnhet. A kutak fedésénél pedig törekedni kell arra, hogy  hasonló balesetek ne következzenek be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!