Denevért ettek a gyerekek Kongóban, most gyilkos kór szedi áldozatait

Két nap alatt gyilkol a rejtélyes betegség a közép-afrikai országban.

Már több mint négyszáz esetet regisztráltak és 53 ember halt bele a vérzéses lázba, ami Kongó középső részén terjedt el – írja a Daily Mail. A betegség azért aggasztó, mert az első tünetek megjelenése után akár már 48 órával meghalhat a beteg.

denevér, bőregér
Egy denevér indította el a járványt. Fotó: Getty Images

Többszáz kilométerre elterjedt a fertőzés

A járvány a Kongó középső részén található Boloko városban kezdődött, olyan gyerekek betegedtek meg, akik előtte denevért ettek. Néhány héttel később már a 400 kilométerrel odébb lévő Bomate városában ütötte fel a fejét a kór. A WHO közölte: eddig 13 mintát szállítottak a Kinshasában található orvosbiológiai kutatóintézetbe, egyelőre azonban nem tudni, mi is pontosan ez a halálos betegség.

Az elmúlt években számos olyan betegség bukkant fel, amely kórokozója állatok elfogyasztásával került az emberi szervezetbe. Az ilyen járványok gyakorisága 60 százalékkal nőtt Afrikában az elmúlt évtizedben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!