Csúszós utak: így kerülhető el a baleset

Jeges, havas járdák és utak, rossz látási viszonyok. Télen még inkább oda kell figyelni, hova lépünk, amikor kimegyünk az utcára.

Az időjárási viszontagságok miatt sajnos nagyobb veszélynek vagyunk kitéve, a tapasztalatok pedig azt mutatják, ilyenkor megnő a végtagokkal kapcsolatos sérülések száma.

Egy rosszul megválasztott cipő, egy meggondolatlan mozdulat bárkit veszélybe sodorhat, amikor kilép a csúszós utcára. Dr. Börzsei-Knoll Veronika ortopéd-traumatológus, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ lábsebésze szerint, már akkor sokat tehetünk testi épségünk érdekében, ha odafigyelünk a lábbeli kiválasztásakor.

"Az a legjobb, ha olyan cipőt veszünk fel, amely minél nagyobb felületen érintkezik a földdel és lehetőleg gumitalpú. Hölgyeknek ebben az időszakban egyáltalán nem javaslom a magas sarkú viseletét, de ha a helyzet mégis úgy kívánja, vigyenek magukkal váltócipőt. Azok az idős emberek, akiknek a szakemberek segédeszközt javasoltak a közlekedéshez, használják a botot, hiszen ezzel még stabilabb lesz a járásuk" - tanácsolta dr. Börzsei-Knoll Veronika.

Az idősebbek nagyobb veszélyben vannak

A szakember praxisa azt bizonyítja, hogy a legtöbb baleset az idősebb korosztállyal történik, hiszen elsősorban nekik vannak esetlegesen mozgás-kooordinációs problémáik, és gyakran szenvedhetnek ízületi kopásoktól, illetve lassabban reagálhatnak egy váratlan helyzetre. Esetükben az egyik leggyakoribb sérülés a combnyaktörés, amellyel hosszú ideig kell ágyhoz kötve élni a mindennapokat - ez pedig további egészségügyi problémákhoz vezethet. Éppen ezért a traumatológus azt javasolja, ha tehetik, ilyenkor ne hagyják el otthonukat és ne szégyelljenek segítséget kérni a szomszédtól, családtagoktól.

A kismamák ne engedjék el gyermekük kezét, vagy a babakocsit egy pillanatra sem, a közlekedési eszközökön pedig mindenki legyen figyelmes a le- és felszálláskor. Sokan szeretnek télen is kerékpárral közlekedni, ebben az időszakban azonban kerüljék ezt a közkedvelt járművet. A gyalogosok pedig legyenek tekintettel az autósokra is, hiszen a csúszós úton a gépjárműnek is nagyobb távolság és hosszabb idő kell a megálláshoz.

A csúszós utakon sok a baleset

Ezért a végtagjaink törnek leggyakrabban

"Elsősorban a felső végtagjainkkal védekezünk, ezért is törik el legtöbbször a kéz, a csukló, a könyök, de gyakoriak a has-, mellkasi- és fejsérülések, szerencsétlen esetekben pedig akár belső vérzést, mellkas-sérülést, bordatörést is elszenvedhetünk. Azt javaslom, senki ne várjon tétlenül arra, hogy magától elmúljon a fájdalom. Ha erős hasi fájdalmat érzünk, hányingerünk van, esetleg eldeformálódott valamelyik végtagunk, nagy duzzanat alakult ki az esést követően, netán nem is tudunk lábra állni, azonnal forduljunk szakemberhez!" - javasolja a szakember.

A késlekedés, a több órás várakozás ugyanis hosszabb rehabilitációt, maradandó károsodást idézhet elő, ami a pácienst visszavetheti a magán- és a szakmai életében. A magán baleseti ügyeleten, amilyen az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központban van, nem kell hosszú órákat várakozni a betegeknek az ellátásra, mert azonnali ellátásban részesül minden hozzájuk érkező beteget a hét minden napján, - hétvégén is - reggel 8 és este 8 között. Az ügyeleten dolgozó szakorvosok és asszisztensek nyugodtan és érthetően elmondják a betegnek a sérüléssel és a rehabilitációval kapcsolatos összes fontos információt és készséggel válaszolnak a betegek kérdéseire is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!