Csecsemőt ezért ne szállíts ölben

Nem véletlenül hangsúlyozzák folyton a szakemberek a megfelelő autós hordozó és gyermekülés fontosságát.

Frontálisan ütközött két személyautó az 1-es főúton a napokban. A jobb első ülésen ülő édesanya ölében – mindenfajta rögzítés és biztonsági öv használata nélkül – egy 6 hónapos csecsemő is utazott, aki sajnos nem élte túl a balesetet – számolt be a szomorú esetről a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) közelmúltbeli Facebook-posztjában.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy csecsemőt/gyermeket semmilyen körülmények között ne szállítsunk ölben!” – hívta fel a figyelmet az alapítvány.
autós hordozó
Csecsemőt semmilyen körülmények között se szállítsunk ölben! Fotó: Getty Images

A biztonság a legfontosabb

Korábban már az Országos Mentőszolgálat is megosztott egy hasonló figyelemfelhívó posztot, az a történet azonban szerencsére nem végződött tragédiával. Az életmentőket 2022 tavaszán riasztották egy 5 év körüli kisfiúhoz, aki úgy utazott édesanyja autójában a gyermekülésben, hogy a biztonsági öv nem volt becsatolva, így a gyerek egy hirtelen fékezés következtében az ülések közé esett.

Ahogy ez az eset is bizonyítja, akármikor történhet olyan váratlan esemény, amely szerencsétlen esetben akár komolyabb sérüléshez is vezethet. Éppen ezért nem érdemes sajnálni az időt és az energiát a gyermekülések és a biztonsági övek becsatolására, ellenőrzésére az indulás előtt.

Ha szeretnél többet tudni a gyermekülés használatának legfontosabb szabályairól, illetve arról, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, ha éppen vásárlás/csere előtt állsz, olvasd el korábbi cikkünket, amelyben összeszedtük, mi mindenre kell figyelni, hogy minél biztonságosabban utazhasson a gyerek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!