Budapesten sem szabadna az utcán enni

Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség szerint a tíz leglátogatottabb európai város levegőjének belélegzése olyan, mint ha naponta 1-4 cigarettát szívnánk el.

A nemdohányzók is nagyot szívnak

Különböző forrásokra támaszkodva az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E, amelynek a Levegő Munkacsoport is tagja) kimutatta, hogy a légszennyezésnek milyen egészségügyi hatásai vannak ezen a nyáron a leglátogatottabb európai városokban.

Tönkreteszi a szívet a városi levegő Korábban már beszámoltunk róla, hogy már a kis mértékű légszennyezés is a szívelégtelenség korai stádiumához hasonló változásokat idéz elő a szívünkben. Régóta ismert, hogy a szálló por magas koncentrációja számos komoly betegség - agyvérzés, szívbetegség, asztma- kialakulását elősegíti. A legújabb kutatások szerint ugyanakkor már a kisebb mértékű légszennyezés is komolyan veszélyezteti a szívünket: körülbelül négyezer brit lakos egészségét megvizsgálva arra jutottak kutatók, hogy a forgalmas utak mellett élők szíve átlagosan nagyobb, mint a légszennyezéstől kevésbé sújtott városrészben élőké.

Budpesten, Párizsban és Prágában sem szabadna az utcán enni, Budapest Levegő Munkacsoport légszennyezés légszennyezettség levegő levegőminőség
Budpesten, Párizsban és Prágában sem szabadna az utcán enni

A légszennyezettség és a cigarettázás összehasonlítását a Berkeley Earth kutatásai alapján készítették a levegőben található finom részecskék (PM2,5) koncentrációja alapján. Ezek szerint például Londonban három, Párizsban kettő, Prágában pedig négy "cigarettát szív el" naponta minden turista - írja a Greenfo.hu .

Párizsban és Budapesten se együnk a szabadban

"Azt javasolják a szakemberek, hogy ha szennyezett a levegő , ne végezzünk fizikai tevékenységét és ne együnk a szabadban. Azonban a városlátogatások éppen erről szólnak: a városi sétákról és az éttermek, kávézók teraszain üldögélésről. Ezáltal a turisták, a gyerekeket is beleértve, arra kényszerülnek, hogy olyan levegőt szívjanak, ami napi egy-négy cigaretta elszívásával egyenlő" - jelentette ki Jens Müller, a T&E levegőminőségi és dízel koordinátora.

"Budapesten sem lélegezhetnek fel az ide látogatók: az itt lakókhoz hasonlóan napi három cigaretta elszívásával egyenértékű szennyező anyagot lélegeznek be" - tette hozzá Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

"A helyzet javításához elsősorban lakossági összefogásra van szükség, hiszen számos kutatás bizonyította, hogy minél erősebbek egy városban a civil szerveződések, annál jobb ott a környezet állapota. Fontos, hogy a lakosok tájékozódjanak a helyzetről, beszéljék meg ismerőseikkel, jelezzék a sajtónak és a döntéshozóknak, hogy itt az ideje változtatni."

A helyzet ugyanakkor valószínűleg rosszabb, mint amit a hivatalos adatok mutatnak. Erre utalnak civil szervezetek mérései Belgiumban, Bulgáriában Olaszországban Németországban; és Magyarországon is.

Kiderült, mennyire veszélyes a levegő A világon mintegy 4,5 millió ember hal meg a légszennyezettség által kiváltott megbetegedések következtében évente - derült ki egy új európai kutatásból. A rossz levegőminőség ugyanis több mint háromszor annyi életet követel , mint a közúti balesetek. A témáról a linkre kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, majd a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. A déli órákig elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, délelőtt a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső sem kizárt. Estétől a Dunántúlon élénkülhet meg a déliesre forduló légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.