Botulizmus: ön is áldozatul eshet?

A botulizmus egy ritka, de igen súlyos betegség, mely egy gyakori baktériumfajtával áll összefüggésben. A botulizmus többféle úton is megtámadhatja a szervezetünket, és súlyos esetben izombénulással, légzésproblémákkal és akár halállal is együtt járhat.

A botulizmus, vagyis a kolbászmérgezés a Clostridium botulinum nevű, gyakori baktériummal összefüggő betegség. A botulizmus okozója a baktérium által termelt méreganyag, vagyis toxin. A Clostridium botulinum úgynevezett anareob mikroba, oxigénhiányos körülmények között szaporodik, például élelmiszerekben.

Azonban a botulizmussal nemcsak ételeken keresztül találkozhatunk, megfertőződhetünk szennyezett talajtól, nyílt seben keresztül, intravénás kábítószereket használóknál. A csecsemőkori botulizmus az egy éven aluliakat, főként a hat hónaposnál fiatalabb kisbabákat érintheti, akiknél még nem fejlődött ki a megfelelő bélflóra, így a szervezetbe került C. botulinum könnyen elszaporodhat a bélrendszerben, és így annak mellékterméke, a toxin, bekerülhet a véráramba, és rendkívül súlyos betegséget okozhat. A toxin elsősorban az idegvégződéseket támadja meg, megakadályozza, hogy egy fontos vegyület, az acetilkolin felszabadulását, így a sejtek nem tudnak megfelelően kommunikálni egymással, és ennek következménye idegbénulás lehet.

Nem mindegy honnan veszünk húst, érdemes odafigyelni, mert fertőzést is kaphatunk a nem megfelelő ételtől . Az ételmérgezéssel összefüggő botulizmus leggyakrabban rosszul előkészített, tartósított élelmiszerekben fordul elő, például konzervekben, mézben, húsfélékben. Nagyon gyakori, hogy egyszerre többen is betegek lesznek ugyanattól az elfogyasztott élelmiszertől. A botulizmus nem fertőző betegség, vagyis mástól nem kaphatjuk el.

A botulizmust más néven kolbászmérgezésnek hívják

A botulizmus első tünetei a megfertőződést követő 12-36 óra elteltével jelentkeznek. Az első tünetek között találhatjuk a szájszárazságot , a hányingert és hányást, a látászavarokat, a szemhéj lefittyedését, a nyelészavarokat, a beszédproblémákat. A vérnyomás csökken, székrekedés alakul ki. Súlyos esetben légzési nehézségek és légzésbénulás alakulhat ki, és ha a betegséget nem kezelik megfelelően, ez kómához, vagy akár halálhoz is vezethet.

A botulizmus ma már jól kezelhető betegség, ám a gyógyulás általában hosszadalmas folyamat és általában kórházi tartózkodásra is szükség van. A toxin által okozott bénulás 2-8 héten keresztül is megmaradhat. A botulizmus a fertőzések mintegy 10 százalékában (ha nem kezelik, ez akár 50 százalék is lehet) halálos kimenetelű. A csecsemőkori botulizmus, ha kórházban kezelik, az esetek mindössze 1 százalékában halálos, és nem jár együtt hosszútávú károsodással sem.

Szerencsére, a botulizmus viszonylag ritka betegség, hazánkban évente tíznél is kevesebb esetet jelentenek. A betegség megelőzésénél rendkívül nagy szerepe van a megfelelő ételkészítési eljárásoknak, az élelmiszerbiztonsági előírások és javaslatok betartásának. Azokat a konzerveket, melyeken külső sérüléseket látunk, esetleg felpúposodtak, ne fogyasszuk el. Bár a botulizmus ellen már kifejlesztettek egy védőoltást, annak hatékonysága kérdéses, és jelenleg is folyik a hatékonyabb vakcina utáni kutatás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.