Betegséget jelezhet, ha dühösek vagyunk

Ha azt vesszük észre, hogy a szokásosnál könnyebben feldühödünk, vagy indokolatlanul leszünk mérgesek valami olyasmi miatt, ami korábban nem hozott volna ki a sodrunkból, az akár valamilyen kóros állapot tünete is lehet.

Miért nem gyógyítható az Alzheimer-kór? A várható élettartam növekedésével egyre emelkedik az Alzheimer-kórban szenvedők száma a világon. A betegség mind nagyobb terhet ró a társadalomra, ennek ellenére nincs olyan gyógyszer, amely akár csak késleltetni is tudná a kórkép kialakulását. Lássuk, miért.

Egy stroke után például kifejezetten gyakran jelentkezhetnek hangulatingadozások, különösen akkor, ha megsérült az agynak az a része, amely az érzelmek szabályozásáért felelős - írja a webMD a témával foglalkozó cikkében. Ilyenkor gyakori a frusztráltság, a szorongás, a szomorúság és a düh is. A hangulatingadozást és a személyiség megváltozását gyakran említik az Alzheimer-kór korai tünetei között. A beteg gyakran lesz ingerlékeny, és könnyen feldühödik, ha kikerül a komfortzónájából. Különösen akkor érdemes utánajárni a dolognak, ha mindezek mellé zavarodottság, feledékenység és beszédproblémák is társulnak.

Állhat a háttérben depresszió és cukorbetegség is

Az autisták nehezen kezelik a hirtelen változásokat, és már a legapróbb eltérés a megszokottól is dührohamot válthat ki náluk, akárcsak a hangos zajok és idegen hangok. A depressziósoknál is gyakori, hogy szinte minden és mindenki irritálja és idegesíti őket, és gyakran érzik magukat frusztráltnak látszólag minden különösebb ok nélkül, és hirtelen dühkitörések is jelentkezhetnek náluk.

A depressziósoknál is gyakori, hogy szinte minden és mindenki irritálja és idegesíti őket.
A depressziósoknál is gyakori, hogy szinte minden és mindenki irritálja és idegesíti őket. Fotó: Getty Images

Akinek van cukorbeteg ismerőse, valószínűleg tudja, hogy amikor hirtelen leesik a vércukruk, akkor megtörténhet, hogy hirtelen dühösek vagy zavarodottak lesznek, esetleg sírva fakadnak. Ez különösen a súlyosabb cukorbetegséggel küzdőkre jellemző. Ritka, de az epilepszia egy bizonyos fajtájánál, amely csak az agy egyik felét érinti, előfordulhat, hogy a betegnek dührohamai, indokolatlan érzelemkitörései vannak.

Túlműködő pajzsmirigy okozhat dühkitöréseket

Ha a máj nem képes úgy kiszűrni a testből a méreganyagokat, ahogyan kellene, a toxinok felhalmozódhatnak, és akár az agyra is hatással lehetnek. Ennek komoly mellékhatásai lehetnek, például hangulatzavarok és ingerlékenység, illetve a személyiség megváltozása. A menopauzával együtt járó hormonális változások is komolyan hathatnak a nők hangulatára, és ebben a megterhelő időszakban gyakoriak a hangulatváltozások és az ingerlékenység is. Hasonló tünetek jelentkezhetnek azoknál, akiknek túlműködik a pajzsmirigye - náluk általában ezek mellé emésztőrendszeri tünetek, illetve a testsúly hirtelen megváltozása is párosul.

Bizonyos gyógyszerek, például a koleszterincsökkentők mellékhatása is lehet a viselkedés megváltozása, és vannak olyanok, akiknél a gyógyszer hatóanyaga agressziót, dühöt, esetleg erőszakos viselkedést válthat ki. A jó hír, hogy ha valakinél a dühkitöréseknek orvosi oka van, akkor vannak lehetőségei arra, hogy javítson az állapotán - ezzel kapcsolatban minden esetben érdemes szakember segítségét kérni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A felhős tájakon tovább szakadozik, csökken a felhőzet, a nap további részében mindenütt napos, gyengén felhős időre van kilátás, zápornak délután már kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!