Azt hitték, leállt a légzése, mellkaskompressziót végeztek az alvó férfin

Az Országos Mentőszolgálat felhívja a figyelmet: mindig maradj vonalban a mentőkkel, amíg meg nem érkezik a segítség.

Na, ezért fontos a légzésvizsgálat!

 kezdte Facebook posztját az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

Mint írják: a közelmúltban egy fiatal társaság kérte a mentők gyors segítségét Vas vármegyébe. A csapat egyik tagja ugyanis ledőlt pihenni buli közben, majd barátai nem tudták felébreszteni. Egyikük mentőt hívott, a mentésirányítónak pedig a címen kívül annyit árult el, hogy újraélesztik a fiatal férfit, majd bontotta a vonalat. A mentésirányító azonnal riasztotta a legközelebbi mentőegységet, miközben próbálta visszahívni a bejelentőt, aki már nem vette fel a telefont.

A mentők perceken belül helyszínre értek, a társaság ekkor már önfeledten ünnepelte az életmentés sikerét. Mint kiderült, a férfi csupán mélyen aludt, de a barátok, miután nem tudták felébreszteni, rögtön megkezdték a mellkaskompressziókat. A fiatal erre már természetesen felébredt, így az életmentők végül mellkasi sérülésekkel, stabil állapotban szállították kórházba.

Az OMSZ a posztban felhívja a figyelmet: légzés- keringésleállás esetén nagyon fontos, hogy a mentők kiérkezéséig ott legyen valaki, aki tud és mer is segíteni. Éppen ezért érdemes mindenkinek megtanulni az újraélesztés helyes lépéseit, melynek része a légzésvizsgálat is. Segélykéréskor pedig a mentésirányítóval mindig maradjon valaki vonalban, hiszen az életmentők folyamatosan instrukciókkal látják el a bejelentőket a mentők kiérkezéséig.

Így tudsz segíteni az eszméletlen emberen.

Kiemelt kép: Országos mentőszolgálat/Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!