Az út szélén hagyták az agyvérzéses beteget

Az otthonától több kilométerre, az út szélén tették ki az agyvérzés miatt nehezen mozgó és beszélő nőt. A Jahn Ferenc kórház szerint szabályosan jártak el, csak rossz címet írtak fel.

Miután egy hétig kezelték agyvérzése miatt, március 27-én bocsátották el a Jahn Ferenc kórház neurológia osztályáról Erzsébetet. A kiérkező betegszállító meg is érkezett, hogy hazaszállítsa a stroke miatt nehezen mozgó és beszélő nőt. Azonban rossz címet írtak fel, a betegszállítók pedig az otthona helyett több kilométerrel odébb, az Üllői úton tették ki a nőt - írja az Index .

Mentők: 15 perc kiérkezési idő sok A mentősök régi kívánsága volt a megfelelő színvonalú munkaruha. Ezt legkésőbb a jövő év elejére minden kivonuló mentődolgozó megkapja - állította a Magyar Időknek Csató Gábor az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. Kattintson !

A járókelők segítettek a hálóingben otthagyott betegen

A cikk szerint a nő egy dél-pesti kerületben lakik, de a kórház tévesen egy másik, a lakóhelyétől legalább félórányi autózásra lévő, angyalföldi utca címét adta meg a betegszállítóknak. A kerületen kívül minden más, az utcanév és a házszám is stimmelt a címzésben. "Egyszer csak azt mondta a betegszállító, hogy akkor most engem hazavisznek Angyalföldre. Mondtam gyorsan, hogy minek mennék én oda, nem ott lakom" - emlékezett vissza a nő, akit egy kisebb vita után a betegszállítók egyszerűen csak kitették az Üllői úton, ahol éppen álltak. A papucsban és hálóingben, csomagjaival az utcára kirakott asszonnyal aláírattak egy papírt, majd elhajtottak. A nehezen beszélő nő egy járókelő segítségét kérte, aki egy taxit hívott neki.

A beteg nőt az út szélén tették ki (fotónk illusztráció!)
A beteg nőt az út szélén tették ki (fotónk illusztráció!)

A Jahn Ferenc kórház az Index kérésére elmondta: az adminisztrátor interneten nézte meg a beteg által szóban megjelölt cím irányítószámát, azonban nem vette észre, hogy az adott utcanévhez tartozó irányítószám nem az angyalföldi. A tévesztés és a kellemetlenségek miatt a sajnálatukat fejezték ki.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője szerint hivatalos tájékoztatást kérnek az érintett betegszállító cégtől. Mint fogalmazott, egy adat, információ torzulása, félreértése sajnos minden rendszerben előfordulhat, az embertelen bánásmódra azonban nem lehet magyarázat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.