Az óriásalka múzeumban őrzött 41 példányának csont- és szövetmintáit tanulmányozta Jessica Thomas, a walesi Bangor Egyetem és a Koppenhágai Egyetem doktorandusza. A nagyjából 80 centiméter magas, tömzsi madár egykor az Északi-Atlanti-óceán egész területén előfordult, Észak-Amerikától Grönlandon át Izlandig, Skandináviáig és az Egyesült Királyságig.
Húsáért és tolláért vadászták
"Röpképtelen madárként mindig is célpontja volt a helyieknek, akik húsáért és tollazatáért vadászták. Úgy 1500 körül, amikor az európai hajósok felfedezték maguknak az Új-Fundland körüli gazdag halászterületeket, a vadászata még intenzívebbé vált" - magyarázta a szakember. Nagyjából 1850-re az óriásalka kipusztult - az utolsó két ismert példányt halászok ejtették el az Izlandhoz közeli Eldey szigeten.
"A populáció hanyatlását előidéző tényezőket kezdtük el keresni 1500 előttről" - mondta Thomas. Ilyen lehet például a genetikai sokszínűség hiánya, ami beltenyészetre utal, és aminek nyomán a faj teljes egészében sebezhetőbbé válik a betegségekkel és a környezeti változásokkal szemben. A szakember szerint azonban ennek a madárfajnak jelentős volt a genetikai sokszínűsége, sőt az óriásalka intenzív vadászata kezdetén a faj egyenesen virágzott, vagyis egyáltalán nem állt a kihalás szélén.
A kutatók szerint az eredmények jól mutatják, hogy még egy nagy területen elterjedt, magas egyedszámú faj is mennyire védtelen az emberi tevékenységekkel szemben.
