Augusztus 20. - Jobb félni, mint megijedni

Bármilyen zavar esetén a nagy tömeg önmagában és önmagára is veszélyes. Ilyen esetekben az emberi agyat a menekülési ösztön vezérli. A racionális gondolkodás blokkol, helyét a pánik veszi át, és az agy a lehető legegyszerűbb megoldást választja: azt csinálja amit a többiek.

A sietség és a tolongás pedig akár halálos balesetekhez is vezethet. Ilyenkor a legjobb megoldás ha eszünkbe idézzük, hogy a futás a lehető legrosszabb amit tehetünk!

Stabil oldalfektetés

Higgadjunk le, a lehetőségek szerint maradjunk nyugodtak és vigyázzunk a körülöttünk lévőkre. Együttműködési szándékunk bennük is kiolthatja a versenyzési kényszert, és segíthetünk egymásnak.

Ha sérültet látunk segítsünk biztonságos helyre vinni és hívjuk a mentőket, ez fontos az egészséges résztvevők folyamatos haladásának biztosítása miatt is.

A kisgyermekekre még békés környezetben is fokozottan ügyeljünk, mert könnyen elkeveredhetnek a tömegben. A katasztrófavédelmi szakember tanácsa alapján a legbiztonságosabb, ha gyermeküket nem viszik magukkal az ünnepségre.

Az idei augusztus 20-i tűzijátékon egyébként 150 tűzoltó 15 tűzoltókocsival és egy hajóval lesz jelen, többek közt a Gellért-hegynél, a Parlament előtt, és a Lánc-hídon. A szervezők több százezer embert várnak, éppen emiatt nagyon fontos a rendezvény biztonságos lebonyolítása. Dobson Tibor a katasztrófavédelem volt szóvivője elmondta, hogy az ilyen tömegrendezvények szervezésénél elsősorban a pontos és részletes tájékoztatáson múlik a zavartalan lebonyolítás.

Az eseményre készült biztosítási tervben szerepel a résztvevők számának felmérése, a területnek a lehetőségekhez mérten legkörültekintőbb biztosítása, a menekülési utak megtervezése. Ez utóbbit különösen nehéz végrehajtani, hiszen szabadtéren ekkora résztvevő számnál komoly probléma az informálás és a tömegirányítás.

Kovács Nikolett

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!