Ággyal együtt rántott el az MR egy ápolót

Súlyos sérüléseket szenvedett egy kórházi ápoló Kaliforniában, akit egy kórházi ággyal együtt rántott magához az MR-vizsgálathoz előkészített berendezés.

Az eset még idén februárban történt a San Francisco- és a San Pablo-öblöt körülölelő Bay Area városi régió egyik kórházában. Ugyanakkor az ügyben indított vizsgálat hónapokig elhúzódott, eredményeit pedig csak a napokban szerezte meg a KTVU televíziós társaság. Mint az a KTVU riportjában bemutatott dokumentumokból kiderül, az erős mágneses vonzással bíró MR-gép akkor rántott magához egy túl közel került kórházi ágyat, amikor a kórház egyik alkalmazottja éppen bevitt egy beteget azon a vizsgáló helyiségbe. Az ápoló az ágy és az MR közé szorult.

„Maga előtt tolt az ágy. Lényegében hátrafelé futottam, mert ha nem ezt tettem volna, az ágy maga alá gyűrt volna” – emlékezett vissza a történtekre Ainah Cervantes ápolónő a vizsgálóbizottság előtt a KTVU által nyilvánosságra hozott hivatalos dokumentum szerint. Cervantes zúzódásos sérüléseket szenvedett a baleset során, illetve olyan súlyos vágásokat, hogy műtéti ellátásra szorult. A beavatkozás során két beágyazódott csavart is eltávolítottak a testéből. Az MR-vizsgálatra bevitt beteg szerencsésnek mondhatja magát: leesett ugyan az ágyról, de nem szenvedett számottevő sérülést. Az ápolónő kétségbeesett sikolyát az MR-gépet kezelő technikus hallotta meg.

Az MR-gépek mágnesei a legerősebbek közé tartoznak a Földön. Hogy valójában mennyire erősen vonzzák a fémből készült tárgyakat, azt szemléletesen mutatja be az alábbi angol nyelvű videó.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!