A talajmelegedés kellemetlen következményei

A Yale Egyetem Erdészeti és Környezettudományi Karának irányításával zajlott az a globális vizsgálat, amely azt kutatta, hogy a felmelegedés mekkora mennyiségű szenet old ki a talajból, és ez a légkörbe jutva mennyire gyorsítja fel a klímaváltozást. Magyarok is részt vettek a tudományos programban.

"Az eredményekből kiderül, hogy a tüzelőanyagok miatt a légkörbe jutó szénhez még 12-17 százaléknyi adódik hozzá a talajból. Olyan vizsgálatokat gyűjtöttünk össze, amelyeket a világ különböző részein, 15-20 országban végeztek. A kutatáshoz összesen 49 vizsgálat eredményeit használtuk fel" - mondta az InfoRádiónak Kröel-Dulay György, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa.

Dunakanyar
Tél a Dunakanyarban. Ha melegedik a talaj, fokozódik a szénkibocsátása

Ezekben az 5-10-20 évig tartó melegítéses kísérletekben azt nézték meg a kutatók, hogy a melegítés hatására hogyan változik meg a talaj széntartalma. Ami változás ugyanis ott bekövetkezik, az valószínűleg a légkörbe kerül, és ezáltal hozzájárul a légkör szén-dioxid-tartalmának növekedéséhez.

A kísérlettel kapcsolatban elmondta Kröel-Dulay György elmondta, hogy minden vizsgálatban voltak kontrollparcellák, vagyis ahol nem történt semmilyen beavatkozás, és voltak olyan parcellák, amelyeket melegítettek.

A vizsgálat újdonsága az volt, hogy ami eddig csak egy elméleti elképzelés és aggodalom volt, arra most tényleges terepi adatok vannak, amelyek bizonyítják, hogy a melegedés hatására a talaj széntartalma csökken. Ráadásul ez a probléma nemcsak az állandóan fagyott, úgynevezett permafroszt talajoknál áll fent - ahol a legnyilvánvalóbb a probléma -, de más talajoknál is, amelyek nem állandóan fagyottak.

A globális felmelegedést mindannyian érzékeljük, hiszen mostanában valamennyi évszakban magasabb hőmérsékleteket tapasztalunk a korábban megszokottaknál. A mérsékelt égövön, ahol élünk ezt akár kellemesnek is gondolhatnánk, de számos hátulütője van a folyamatnak, például durván fenyegeti az egészségünket. Részletek!

"Akár a mi talajainknál is megállja magát az az összefüggés, hogy minél nagyobb egy talaj széntartalma, annál inkább kell arra készülni, hogy szenet fog veszíteni. Amennyi szén-dioxidot mi a különböző tüzelőanyagokkal a légkörbe juttatunk, annak körülbelül a 12-17 százaléka pluszban hozzáadódhat a talajokból. Ezt úgy is lehet értelmezni, mint ha volna még egy Egyesült Államok méretű széndioxid-kibocsátó" - ismertette az eredményeket Kröel-Dulay György.

Forrás: InfoRádió

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.