A nyájimmunitás sem védheti meg az oltatlanokat

Szakértők szerint nem tanácsos a nyájimmunitás reményében elutasítani a koronavírus elleni vakcinákat, az oltatlanok ugyanis még a társadalom magas szintű immunizálása esetén is veszélyben vannak.

A tavalyi év vége óta világszerte megkezdődött a koronavírus elleni vakcinák beadása, a fejlett országokban pedig már a lakosság csaknem fele megkapta legalább az egyik oltását. Az immunizálás üteme azonban sokhelyütt (így Magyarországon is) lassult az utóbbi hetekben. Sokan még kivárnak és reménykednek abban, hogy a nyájimmunitással úgy is elkerülhetik a koronavírust, ha nem oltatják be magukat. A CNN cikkében megszólaló szakértők szerint azonban ez nem jó stratégia.

Koronavírus: mekkora eséllyel fertőződünk meg oltás után? Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mekkora eséllyel fertőződhetünk meg, kerülhetünk kórházba vagy halhatunk meg a koronavírus elleni védőoltás beadatása ellenére is. Mutatjuk, mekkora ezen események kockázata az immunizáltak körében. Kattintson a részletekért!

Továbbra is veszélyben van, aki nem kapott oltást

Habár az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság több mint 60 százaléka megkapta már az oltást, és az új koronavírusos esetek száma is látványosan lecsökkent, az oltatlanok továbbra is nagy veszélyben vannak - mondta el a lapnak nyilatkozó Dr. Leana Wen sürgősségi orvos. A szakember szerint hiába csökkent a fertőzöttek száma, a be nem oltott emberek nagyjából ugyanolyan veszélynek vannak kitéve, mint a januári járványcsúcsban.

Nem érdemes a nyájimmunitás reményében elutasítani a vakcinát. Fotó: Getty Images
Nem érdemes a nyájimmunitás reményében elutasítani a vakcinát. Fotó: Getty Images

Ennek egyik oka az, hogy az oltottak számával együtt nő az emberek biztonságérzete is, és egyre kisebb arányban tartják be a járvány megfékezéséhez továbbra is szükséges előírásokat. Az Axios-Ipsos felmérése szerint már csupán az amerikaiak 44 százaléka figyel a szociális távolságtartásra, 12 százalékkal kevesebben, mint két héttel ezelőtt. A korlátozások fokozatos feloldása is olyan üzenet a lakosságnak, hogy a veszély megszűnt, így már azok is egyre kevésbé óvatosak, akik egyik vakcinát sem kapták meg - vélekedik a szakember.

Az Egyesült Államokban változatos módon próbálják ösztönözni a bizonytalanokat, hogy jelentkezzenek valamelyik oltásért. Egyes helyeken ajándékutalványokat és belépőket adnak az oltópontokra érkezőknek, míg máshol ingyen sört kaphatnak azok, akik beoltották magukat. Az oltással némileg (legalábbis az USA átlagához képest) lemaradásban lévő Ohio államban pedig vakcinalottót is bevezettek, melynek során az oltottak között hetente kisorsolnak egymillió dollárt, illetve egy négyéves egyetemi ösztöndíjat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!