A Google Térképen is követhetjük a koronavírust

A járvány miatt új funkcióval bővítették a Google Térképet, ezentúl azt is megnézhetjük, hogy a kiszemelt országban hogyan nőtt a fertőzöttek száma az elmúlt napokban.

Ahogy a koronavírus második hulláma felfutóban van, a nagy techcégek is igyekeznek applikációkkal, innovatív ötletekkel segíteni a járvány elleni harcot. Így tesz a Google is, amely az év eleje óta több frissítést is kiadott a szolgáltatásaihoz, a Térkép funkció forgalomfigyelő algoritmusán is finomítottak, illetve feltüntették az egyes vendéglátóhelyek neve mellett, hogy vállalnak-e házhozszállítást. Egy most kiadott frissítésnek köszönhetően azt is láthatjuk, hogy egy adott országban hogyan növekedett a fertőzöttek száma az elmúlt egy hétben - írja a hvg.hu .

A Google Térkép is segíti a járvány elleni védekezést. Fotó: Getty Images
A Google Térkép is segíti a járvány elleni védekezést. Fotó: Getty Images

Így követhetjük a vírus terjedését

Az új szolgáltatás a világ 220 országában, közöttük Magyarországon is elérhető lesz még ezen a héten. A Térkép mobilos változatában követhetjük majd a vírus terjedésének ütemét, androidos készülékekről és iPhone-okról egyaránt. Bármelyik ország esetében megnézhetjük a napi fertőzési adatokat, ami például az áruszállítónak, több országban ingázóknak lehet nagyon hasznos. Ráadásul nem csak az aktuális fertőzöttszámot olvashatjuk így le, hanem azt is, hogy mennyivel emelkedett az elmúlt egy hétben. Ez alapján pedig a járvány terjedésének üteméről is képet kaphatunk.

A szoftverhez az adatokat az Egészségügyi Világszervezet és a John Hopkins Egyetem szolgáltatja majd. A koronavírus terjedését a HáziPatika.com oldalán lévő járványtérképen is követhetjük, az európai számokért az alábbi , a magyarországiakért pedig az alábbi linkre kattinthatva.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!