A Dunában csak így szabad fürdőzni

A Duna gyönyörű, de veszélyes is lehet - figyelmeztet legújabb kampányában a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az egyenruhások egy látványos bemutatóval is igyekeztek rámutatni a folyó veszélyeire.

Ki segít, ha bajba jutnak a balatoni fürdőzők? Részletek itt.

Nyáron rengetegen látogatnak el a Duna partjára, és a vízi sportok mellett időnként fürdenek is a folyóban. Kevesen tudják azonban, hogy a vízben hűsölésnek szigorú szabályai vannak. A visszatérő ellenőrzések ellenére még mindig sokan fürdenek tiltott helyen - olvasható a BRFK szerdán kiadott közleményében . Tavaly összesen 40 holttestet emeltek ki a Dunából, amiből 4 haláleset a fürdőzéshez volt köthető.

A Dunában csak az arra kijelölt helyeken szabad fürödni
A Dunában csak az arra kijelölt helyeken szabad fürdeni. Fotó: Getty Images

"A tragédiák jelentős részét megelőzhetjük, ha betartjuk a fürdőzés írott és íratlan szabályait, és felelősen, magunkra és egymásra vigyázva strandolunk, sportolunk a szabad vizeknél" - hangsúlyozza a BRFK. A Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürdeni. Ha valaki fürdeni szeretne a folyóban, akkor azt a Dunakeszi, Göd, Szentendre, Verőce, Dunabogdány, Nagymaros, Kisoroszi, Ráckeve, Szigetcsép és Szigetszentmárton települések által üzemeltetett szabadstrandokon teheti meg.

Tilos ugyanakkor fürdeni:

  • hajóútban;

  • hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében;

  • vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében;

  • kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt, zárt vízisí és vízirobogó (jet-ski), valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, illetve hajóállomás területén;

  • egészségre ártalmas vizekben, kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabadvizekben;

  • éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított, de akkor is legfeljebb a mélyvíz határáig;

  • ahol tábla jelzi a tiltást.

Kampánya keretében a BRFK egy nyilvános bemutató keretében tartott mentési gyakorlatot a Dunából. Az erről készült felvételeket az alábbi lejátszón tekintheti meg.

Rendszeresen ellenőrzik a szabályok betartását

A sérülések és halálesetek elkerülése, valamint a jogszabályok betartatása érdekében a rendőrség rendszeresen, visszatérően tart ellenőrzéseket, és intézkedik azokkal szemben, akik a fürdőzés szabályait megszegik. Vízisporteszközök (mint például a vízisí vagy a SUP) használhatók a Dunán, és ezekre az eszközökre hasonló szabályok vonatkoznak, mint a csónakokra. Vízi járművet csak az vezethet, aki nem ivott alkoholt. Az a szélerővel vagy gépi berendezéssel hajtott vízi jármű, amelynek hossza meghaladja a 7 métert, névleges vitorlafelülete eléri a 10 négyzetmétert, vagy motorteljesítménye nagyobb, mint 7,5 kW, csak külön képesítéssel vezethető.

Vízi járműben tartózkodó, úszni nem tudó, valamint 14 évnél fiatalabb személy, továbbá vízi sporteszközön közlekedő minden ember köteles mentőmellényt viselni. Aki nem tud jól úszni, az mindig csak sekély vízben fürödjön. Ha fürdés közben a felfújható vízieszközök - például gumimatrac - elsodródik, ne ússzunk utána, mert az életünket veszélyeztetjük vele.

Felhevült testtel tilos hirtelen vízbe ugrani. Szabad vizekben 6 éven aluli, illetve úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen közelében, annak felügyelete mellett fürödhet. Ha valaki megszegi a szabályokat, például tilos helyen fürdőzik, az szabálysértést követ el, és 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Változóan, egyes részeken erősen felhős idő várható, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.