Ezek a veszélyei a D-vitamin hiánynak

A C-vitamin pótlásának fontossága talán kellően átment a köztudatba, kevesen tudják azonban, hogy immunrendszerünk megfelelő működéséhez a D-vitamin szintje is kiemelt fontosságú.

A tél beköszöntével egyre inkább előtérbe kerül a megfelelő D-vitamin szint, ha ugyanis ez lecsökken, úgy nem csupán a szervezetünk védekező képessége romlik, de gyermekeknél csontfejlődési rendellenesség alakulhat ki. Kutatások szerint a D-vitamin hiánya megnöveli a mellrák kialakulásának kockázatát is. Hogy pontosan milyen esetekben érdemes ellenőriztetni a vitamin szintjét, arról Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont felnőtt és gyermek endokrinológusa beszélt.

Szénhidrát háztartás zavarai

A D-vitamin valójában egy hormonszerű anyag, ami komoly befolyást gyakorol az szénhidrát háztartásra is. A napjainkban már szinte a népbetegségnek számító inzulinrezisztencia (IR), valamint a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását bizonyítottan elősegíti a D-vitamin hiánya, ezért ezek fennállásakor érdemes meggyőződnie szintjéről! Amennyiben igazolódik a hiány, úgy fontos a mielőbbi vitaminpótlás, hiszen ez hozzájárulhat az értékek javulásához és az állapot romlásának elkerüléséhez.

A cukorbetegség a világon a leggyakoribb anyagcsere-betegség, mely szövődményei révén rontja a beteg életminőségét és életkilátásait.A betegségről mindent megtudhatunk az alábbi linkre kattintva!

Túlsúly

A túlsúly rendszerint a nem megfelelő életmód következménye, ám kutatások szerint a D-vitamin hiánya szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy többet mutasson a mérleg nyelve. Ennek oka, hogy a vitamin segít a zsírégetésben , ráadásul csökkenti az éhségérzetet is. Hogy pontosan hogy függ össze a túlsúly a D-vitaminnal, egyelőre nem tudni, ám a tudósok szerint a zsírsejteken D-vitamin receptorok találhatóak, melyek közlik a sejtekkel, hogy mi történjen a zsírral: égessék el vagy inkább tárolják. Így tehát amennyiben nem képes leadni a súlyfeleslegéből, akkor érdemes vérvételre mennie, már csak azért is, mert a D-vitamin hiánya gyakran társul IR-rel, illetve diabetes- szel, melyek az esetek többségében szintén túlsúllyal járnak.

Állandóan beteg

Sokan úgy gondolják, az immunrendszer támogatásához elegendő a megemelt C-vitamin bevitel. Pedig a D-vitamin legalább olyan fontos a szervezet védekezőképességének erősítéséhez, mint az aszkorbinsav, ugyanis a T-sejtek aktiválódásához megfelelő mennyiségű D-vitaminra van szükség. Ezért amennyiben Ön vagy gyermeke nem tud kikeveredni a megfázásból, vagy állandóan visszaesik, úgy lehet, hogy a vitamin hiánya okozza - mondja Dr. Tar Attila endokrinológus.

D-vitamin
Depressziós embereknél gyakrabban áll fenn D-vitamin hiány

Depresszió

A nyári napsütésben az emberek általában boldogabban és kiegyensúlyozottabbak, mint a borongós, téli hónapokban. Ennek hátterében gyakran a D-vitamin hiánya húzódik meg, hiszen napsütés híján nem tud megfelelő mennyiségben termelődni. Holland tudósok szerint a depressziós embereknél gyakrabban áll fenn a hiányállapot (nem véletlenül vagyunk kedvetlenebbek télen), ezért ha úgy érzi, fásult és már egy ideje rossz a hangulata, érdemes vérvételre mennie, ahol ellenőrzik a D-vitamin szintjét is!

Csontritkulás esetén

A csontok egészségéhez elengedhetetlen a kalcium megfelelő beépülése. Ezért sokat nyúlnak egy bizonyos kor után kalciumtartalmú étrend-kiegészítőkhöz, ám azt csak kevesen tudják, hogy a kalcium hatása D-vitamin jelenléte nélkül romlik, ugyanis a vitaminnak nagy szerepe van a kalcium felszívódásában és beépülésében.

Kerülje el a túladagolást

Zsírban oldódó vitaminként a D-vitamin bizony túl lehet adagolni, aminek súlyos következményei lehetnek. Éppen ezért még mielőtt vitaminkészítményhez nyúl, fontos, hogy vérvétel útján győződjön meg a D-vitamin mennyiségéről, és konzultáljon szakemberrel, hogy pontosan milyen dózisban szükséges pótolni!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.